Tusványos: Phelps is csak egy aranyat nyert volna, ha bedobnak neki egy labdát – Kemény Dénes

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 15:01
Balról: S. Tóth János Vári Attilával, Gór-Nagy Miklóssal és Kemény Dénessel beszélgetett (Fotó: Mravik Gusztáv)
A nemzet aranyai című, az ezredforduló körüli évtizedet uraló magyar vízilabdáról szóló film vetítésével kezdődött a csütörtöki program a Buzánszky Jenő Sportteraszon, erre tökéletesen rá tudott kapcsolódni az első pódiumbeszélgetés, amelynek a vízilabda volt a témája: a szövetségi kapitányként három olimpiát nyert Kemény Dénest, a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attilát és a világbajnok Gór-Nagy Miklóst, a Magyar Vízilabda-szövetség sportszakmai vezetőjét lapunk vezető szerkesztője, S. Tóth János kérdezte.

Fontos téma volt a magyar bajnokság csapatai közötti nagy különbség, Vári Attila szerint nincs ezzel probléma, mert a tehetséges fiatalok előbb-utóbb eljutnak a nagycsapatokba, és kikötnek a válogatottban. A sok magvas és komoly gondolatból néhány nagy derültséget kiváltó mondatot ragadunk ki. Kemény Dénes azt mondta: „A gyerekeket úszni tanulni viszik az uszodába, és egészen addig úszik a gyerek, amíg be nem dobnak neki egy labdát. Mert az ember játszani szeret. Michael Phelps is csak legfeljebb egy olimpiai aranyat nyert volna, ha hamarabb bedobtak volna neki egy labdát...”

Amikor a vízilabda szabályairól és a játék komplexitásáról esett szó, Gór-Nagy Miklós viccesen úgy fogalmazott: „Nem csoda, hogy Dénes volt az ész a csapatnál, mert a vízben játszva sokszor én sem értettem, mi zajlik a medencében.”

 

 

Legfrissebb hírek

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
2025.07.26. 18:40

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
2025.07.26. 15:49

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:19

Tusványos 2025: a Sportteraszon vette át a BL-döntős labdát a licit győztese

Bajnokok Ligája
2025.07.25. 20:06

Tusványos 2025: „Mondtam Darnyinak: ez nem úszás!” – Szabó Bence

Egyéb egyéni
2025.07.25. 16:10

Tusványos 2025: Boldog voltam, hogy a Paks nyerte a Magyar Kupát – Boros Csaba, a Republic frontembere

Egyéb egyéni
2025.07.25. 15:34

Tusványos 2025: emlékbélyeget mutatott be a Magyar Posta a 100 éve született Buzánszky Jenőről

Magyar válogatott
2025.07.25. 14:38
Ezek is érdekelhetik