Vízilabda: Budapesten lesz az UVSE európai Szuperkupa-meccse

Vágólapra másolva!
2023.10.26. 11:10
null
Budapesten játszik majd az UVSE (Fotó: UVSE - Vízilabda/Facebook)
Az európai szövetség kijelölte az időpontokat a vízilabda európai Szuperkupában, amelyben a Vasas férfi, illetve az UVSE női csapata is érdekelt.

 

A hölgyek összecsapására november 7-én, 18.45 órától kerül sor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A meccset az előző idényben Eurokupa-győztes UVSE és a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Sabadell vívja. A magyarok 2017 után másodszor szállhatnak harcba a trófeáért, akkor alulmaradtak a mérkőzésen, míg a rivális 2013, 2014 és 2016 után negyedszer nyerheti meg a Szuperkupát.

Az európai szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfiak találkozóját november 10-én rendezik az olaszországi Chiavariban, 20.45 órától. Zalánki Gergő csapata, a BL-címvédő Pro Recco eddig már nyolc alkalommal hódította el az európai Szuperkupát, míg ellenfele, az Eurokupa-győztes A-Híd VasasPlaket egy sikerrel büszkélkedhet még 1985-ből, a többi négy döntőjét elvesztette.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA, CHIAVARI
November 10.
20.45:
Pro Recco (olasz)–A Híd-VasasPlaket
NŐI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA, BUDAPEST
November 7.
18.45:
UVSE–Astralpool Sabadell (spanyol)

Legfrissebb hírek

Az UVSE három góllal kikapott Pireuszban a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.08. 19:01

Gyermeke születése után újra edz Magyari Alda

Vízilabda
2025.11.06. 22:08

Női vízi ob I: izgalmas meccsen maradt hibátlan az UVSE

Vízilabda
2025.11.04. 21:13

Férfi vízilabda ob I: könnyed egri siker a KSI ellen

Vízilabda
2025.10.31. 19:37

Nem volt esély a bravúrra, sima görög győzelem a Komjádiban

Vízilabda
2025.10.28. 21:59

A legerősebb vetélytársát fogadja a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.10.28. 13:11

Női vízi BL: az UVSE nyerte a magyaros meccset, az FTC nagy előnyről vesztett

Vízilabda
2025.10.25. 19:15

Szétlövésben nyert a Szolnok és az Eger a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.25. 14:00
Ezek is érdekelhetik