Férfi vízilabda Ek: a BVSC legyőzte a Hannovert

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 20:33
null
A BVSC győzelemmel kezdte a csoportkört (Fotó: Koncz Márton)
A BVSC győzelemmel kezdett a férfi vízilabda Eurokupa csoportkörében: a magyar csapat pénteken hazai környezetben 10–9-re nyert a német Waspo Hannover ellen.

Mintha egymást másolta volna a BVSC-Zugló és a német Waspo Hannover az első percekben: egy-egy emberelőnyös gól mindkét oldalon, majd kontra itt és kontra ott. Ahogy várni lehetett, nagy csatát hozott a férfi vízilabda Eurokupa C-csoportjának rangadója, amelyet jól kezdett a házigazda BVSC, ám az első negyed közepén a rutinosabb vendégek pörögtek magasabb fordulatszámon, el is léptek kettővel.

Hárommal viszont nem tudtak, mert Andrija Basic kapufára lőtte az ötméterest, ami meghozhatta az önbizalmát Gyapjas Viktornak, ugyanis a folytatásban eksztázisban védett, ziccereket is hárított. A védekezésre a Hannovert irányító Karsten Seehafer sem panaszkodhatott, játékosai úgy blokkolták a zuglói átlövéseket, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig jócskán volt bennük kakaó.

Finoman szólva sem kapta meg a hazai pályát a BVSC, némely játékvezetői ítélet kapcsán nemcsak a szurkolók, hanem a labdaszedők is kifejezték nemtetszésüket… A németek az első félidőben szinte végig emberelőnyben támadhattak, ugyanakkor újabb büntetőt hibáztak, a következő akcióból Gyárfás Tamás felhozta egy gólra a házigazdát a nagyszünet előtt.

A harmadik negyed elején már a második játékosát veszítette el kipontozódás miatt a zuglói alakulat, de ez sem törte meg a lendületét, 4–4-nél kezdődött minden elölről. Lépéselőnyben maradt a Hannover, ám a fórokkal jól sáfárkodó BVSC nem hagyta magát leszakítani, sőt, Tátrai Dávid zseniális villanásával a vezetést is átvette.

Hátul minden összeállt, a záró szakasz elején Mészáros Csaba a kapásszélről kilőtte a hosszút, majd Csacsovszky Erik váltotta gólra a tankönyvbe illő bejátszás után kiharcolt ötméterest, és máris hárommal vezetett a BVSC. A németek közelebb zárkóztak a végjátékban, de a hazai siker nem forgott veszélyben, Kemény Kristóf együttese 10–9-re nyert az Eurokupa csoportkörének nyitányán. Nem mellesleg a továbbjutás felé is tett egy lépést, merthogy a Hannovernél nehezebb ellenfele aligha lesz a kvartettben.

A második számú európai kupasorozatban szereplő másik két magyar csapat, a Honvéd és a Vasas szombat este 19 órakor a Kőér utcában egymás ellen kezdi el a küzdelmeket.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT
BVSC-Zugló–Waspo Hannover (német) 10–9
(1–3, 2–1, 4–2, 3–3)
G: Gyárfás T. 4, Csacsovszky E. 2, Csapó M., Mészáros Cs., Mészáros M., Tátrai, ill. Benic 3, Basic 2, Fröreich, Langiewicz, Macan, Schipper

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik