
Felnőtt a feladathoz a Vasas, pedig aligha lehetett volna nehezebb dolga a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében. Az olasz Pro Reccót csaknem telt ház fogadta a Komjádi uszodában, az angyalföldiek pedig valósággal nekiugrottak a világválogatottnak is beillő ellenfélnek.
Már-már eksztázisban védekezett a házigazda: amikor a csapatkapitány Francesco Di Fulvio keze lövésre lendült, három blokk magasodott előtte, Nikola Dedovics meg ott lógott a nyakában… Lévai Márton hiányában Mizsei Márton remekelt a kapuban, az elpuskázott lehetőségek után olykor tanácstalannak tűnt a Recco, ami finoman szólva sem jellemző rá. A túloldalon Marco Del Lungo is ihletett formában védett, a bejátszásokat követően többnyire ítélet nélkül elhalászták a labdát az olaszok, mégis tartották velük a lépést a piros-kékek.

Férfi vízi Ek, VasasPlaket–Pro Recco 9–11 (Fotó: Árvai Károly)
Merthogy Szlobodan Nikics kérésének megfelelően bátran és felszabadultan játszottak, Bogdan Djurdjics például éles szögből lőtt elnézős gólt, ráadásul két ötméterest is bevágott. Sokáig nem is tudta kinyitni az ollót a Recco, a harmadik negyed közepén lefordulásból lépett el először két góllal, de egyetlen perc leforgása alatt egyenlített a Vasas, Bátori Bence talpra ugrasztotta a közönséget.
Az olaszok négy nullás sorozattal válaszoltak, Nikics mester közben időt kért, a kétcenteres játékkal végre jöttek is a kiállítások, de kimaradt a kettős fór.
Akcióból viszont nagyon ment a házigazdának: Djurdjics lövésébe csak belekapni tudott Del Lungo, Dedovics centereket megszégyenítő húzással jelentkezett, másfél perccel a vége előtt ismét csak egy volt közte.
Akár az egyenlítés is sikerülhetett volna a Vasasnak, de 11–9-re győzött a Pro Recco, ám a legfontosabb, hogy az olaszországi visszavágó előtt maradt esély a továbbjutásra – ezt alighanem mindenki aláírta volna a párharc első mérkőzése előtt.
VÍZILABDA
FÉRFI EUROKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VASASPLAKET–PRO RECCO (olasz) 9–11 (2–3, 2–2, 2–2, 3–4)
Komjádi uszoda, 1400 néző. V: Ahladiotisz (görög), Milovics (szerb)
VASAS: MIZSEI – DJURDJICS 4, BÁTORI 2, Batizi, Dala D., DEDOVICS 1, Mijics 1. Csere: Gábor L., RANDJELOVICS 1, Sélley-Rauscher, Lakatos S., Gaszt. Edző: Szlobodan Nikics
RECCO: DEL LUNGO – Vujosevics 1, YOUNGER 2, DI FULVIO 2, Durik, CANNELLA 4, Fondelli. Csere: Condemi 1, Iocchi Gratta 1, Larsen, Hallock, Presciutti. Edző: Sandro Sukno
Emberelőny-kihasználás: 12/4, ill. 12/3. Kettősemberelőny-kihasználás: 1/0, ill. –. Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gaszt (27. p.), Randjelovics (32. p.), Iocchi Gratta (32. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Dala D. (22. p.)

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok






