Női vízi: Garda vezérletével a magyar válogatott simán megverte Kanadát

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 07:07
null
Garda Krisztina jelentette a különbséget Kanada ellen, hat gólt szerzett, s épp ennyivel nyert Bíró Attila csapata (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Könnyedén, a hat gólig jutó Garda Krisztina és a négyszer eredményes Szilágyi Dorottya vezérletével 13–7-re nyert felkészülési mérkőzésen Montrealban Kanada ellen a világkupa pénteken kezdődő szuperdöntőjére készülő magyar női vízilabda-válogatott. A mérkőzésre a mieink metróval érkeztek, s abban a medencében játszottak, ahol 1976-ban a férfiak olimpiai bajnokok lettek.

 

A mieink az olaszok elleni két felkészülési mérkőzés után Montrealban edzőtáboroznak, ahol hivatalos felkészülési mérkőzést játszottak a kanadai nemzeti csapat ellen.

Bíró Attila együttese kiválóan kezdte a meccset, hiszen Garda Krisztina két távoli bombája után Szilágyi Dorottya mesteri ejtéssel jelentkezett, majd a remek védekezés mellett a második negyedben már 8–1-re is vezettek Faragó Kamilláék.

Ezt követően kissé visszaesett a magyar csapat támadójátéka, de Szilágyi Dorottya a harmadik felvonás utolsó pillanataiban újabb látványos gólt lőtt (4–10).

Az utolsó nyolc percben Kanada a mieink pontatlan befejezéseit kihasználva 11–7-re is feljött, de ennél közelebb már nem jutott, így a magyar válogatott az olaszok elleni két győzelem után Kanada ellen is fölényes sikert aratott a pénteken, Long Beachen kezdődő világkupa szuperdöntő előtt.

„Picit komolyabb ellenállásra számítottam, bár a kanadaiak talán a mi nyomásunkra nem tudtak úgy kibontakozni – az edzőmeccsek eddig szorosabbak voltak, a legelső például döntetlen lett, igaz, azt azonnal a megérkezés után játszottuk, nyitottban, zuhogó esőben. Ez a mai más volt, felemelő is, hiszen kultikus helyen, abban a fedett uszodában, abban a medencében vívtuk ezt a mérkőzést, ahol 1976-ban Faragó Tonóék olimpiai bajnokok lettek. Ráadásul az egésznek külön bájt adott, hogy metróval jöttünk ki, szerintem magyar válogatott még az életben nem érkezett így mérkőzésre – kezdett bele a Magyar Vízilabda-szövetségnek adott értékelésébe Bíró Attila. – A cél az volt, hogy a világbajnokságra alakítsunk ki egy olyan tekintélyt a kanadaiakkal szemben, hogy az első csoportmeccsünkön se okozhassanak gondot, és remélem, hogy ha nem is ennyivel, de ott is nyerni fogunk. Az eredmény egyébként csalóka, mert többen a valós tudásuk alatt játszottak – igaz, hozzá kell tennem, hogy egy nappal korábban még brutális kondit nyomtunk. Én ezt nem igazán szoktam emlegetni, sőt, de azért most ennyit illik elmondanom, mert nagyon érződött, hogy az a két-három játékos, aki lazább vállal tudott beleállni a lövésekbe, mint Garda Kriszta vagy Szilágyi Dorka, az tudta vinni a csapatot, a többiek azért eléggé iparosmunkát végeztek, annyira be voltak még savasodva. Szerdán indulunk tovább a világkupára, arra lesz némi könnyítés – annyi biztosan, ami ennek a meccsnek a tétje volt: a győzelem miatt ugyanis a holnap reggeli kondit elengedem” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kanada–Magyarország 7–13 (1–4, 1–4, 2–2, 3–3)
A magyar csapat gólszerzői: Garda 6, Szilágyi D. 4, Faragó 2, Gurisatti 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik