Női vízilabda Eb: német győzelemmel kezdődött a spliti kontinensviadal

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 13:21
null
A román válogatottat győzték le a németek (Fotó: Getty Images)
A német válogatott győzelmével kezdődött a 35. vízilabda Európa-bajnokság, amelynek szombati nyitó napján a női torna első fordulóját rendezik Splitben. A magyar válogatott este 20.30-kor, Görögország ellen kezdi meg a szereplését.

 

A magyar érdekeltségű csoportban rendezett első meccsen egészen a harmadik negyed végéig kiélezett küzdelem folyt a német és a román csapat között, ugyanis döntetlenről kezdték a negyedik játékrészt. Az utolsó nyolc percben aztán előbbi érvényesítette a papírformát, és ötgólos különbséggel diadalmaskodott.

A hétvége ellenére egyelőre alig ötven-hatvan szurkoló van a 2008 végén átadott Spaladium Aréna nagyjából tízezer néző befogadására alkalmas lelátóin, ami annyiban érthető, hogy a csoportkörben – egy-két rangadót leszámítva – túlságosan sok izgalomra nincs kilátás. Az első szakaszban többnyire olyan mérkőzések lesznek, amelyeken az együttesek nincsenek azonos súlycsoportban. Jó példa erre a másik hatosban rendezett spanyol–szerb összecsapás 32–3-as végeredménye.

A nyitó napon a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott a 20.30-kor kezdődő záró mérkőzésen ugrik medencébe a görögök ellen, akik két hónappal ezelőtt hetedikként zártak a margitszigeti csúcseseményen.

A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, amelyekből az első négy jut a negyeddöntőbe.

VÍZILABDA
Európa-bajnokság, Split, nők
1. forduló
A-csoport
Németország
–Románia 15–10 (2–1, 3–4, 4–4, 6–1)
B-csoport
Szerbia–Spanyolország 3–32 (1–6, 2–8, 0–8, 0–10)
Később
A-csoport
17.30:
Horvátország–Hollandia
20.30:Magyarország–Görögország (Tv:M4 Sport+)– élőben az NSO-n!
B-csoport
13.00:
Szlovákia–Olaszország
19.00:Franciaország–Izrael

(MTI)

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Az olimpiai bajnok spanyolokat is legyőzve döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
2025.04.19. 15:17

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
2025.04.17. 09:28

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18
Ezek is érdekelhetik