Vízilabda: úgy tudjuk, Varga Zsolt lesz a férfi pólókapitány

Vágólapra másolva!
2022.07.19. 14:09
null
Varga Zsolt lesz a férfi pólókapitány (Fotó: Balogh László)
A Nemzeti Sport információi szerint Varga Zsoltot, a Ferencváros férficsapatának edzőjét nevezik ki a válogatott szövetségi kapitányának. A bejelentésre szerdán, a Magyar Vízilabda-szövetség délutáni sajtótájékoztatóján kerül sor.


Az új szövetségi kapitány, Varga Zsolt a válogatott mellett a következő idényben egyúttal a Ferencváros edzője is marad, ezzel régen látott koncepció kerül ismét elő. Az Index felhívja a figyelmet: legutóbb Gyarmati Dezső volt úgy kapitány, hogy mellette klubcsapatot, a BVSC-t is irányította – 1985 és 1988 között.

Varga játékos-pályafutása során 2000-ben Sydney-ben lett olimpiai bajnok, miután kétszer Európa-bajnoki aranyérmet (1997, 1999) is ünnepelhetett. Edzőként 2014-ben vette át az FTC irányítását, azóta háromszor bajnok lett (2018, 2019, 2022), nyert Európa-kupát (2017, 2018), európai Szuperkupát (2018, 2019) és a legnagyobb trófeát 2019-ben, a Bajnokok Ligáját.

A váltásra azután volt szükség, hogy a budapesti világbajnokságon a magyar együttes a csalódást keltő hetedik helyen végzett, ami után megköszönték Märcz Tamás kapitány munkáját.

Információink szerint Varga Zsolton kívül az OSC szintén olimpiai bajnok edzője, Varga Dániel és az MVLSZ utánpótlásképzésért felelős szakmai igazgatója, Cseh Sándor is jelölt volt a kapitányi posztra.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
3 órája

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Manhercz Krisztián a vb előtt: „Megvan a potenciál a magyar válogatottban”

Vízilabda
2025.07.04. 14:36

Varga Zsolt: Három pozícióban nyitott még, hogy ki utazik a vb-re

Vízilabda
2025.06.30. 08:18

„Lehet, a Kását kell megkérdezni” – a pólóválogatott kapusait lövések helyett kérdésekkel bombáztuk

Vízilabda
2025.06.24. 13:23

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.06.22. 19:49

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
2025.06.21. 22:14

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
2025.06.20. 20:11
Ezek is érdekelhetik