Vízilabda: Milyen tulajdonságokat szipkázna el Leimeter Dóra csapattársaitól?

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 10:36
Bár Leimeter Dóra nem hozott magával labdát a Sportkrém-fotózás kedvéért rögtönzött piknikre, azt elárulta, ha birtokában lenne egy olyan, a Space Jamből ismert labda, amellyel elszipkázhatna néhány jó tulajdonságot válogatottbeli csapattársaitól, akkor kitől mit venne át.  

Mindez videónkból kiderül, annyi biztos, hogy az irányítást nem adná ki a kezéből – ez már óvódás korában is jellemző volt rá. Világbajnoki ezüstérmes, olimpiai és Eb-bronzérmes vízilabdázónk azt mondja, más sportágban nem ért volna el ilyen sikereket. Az pedig, hogy végül vízilabdázó lett, az édesanyján is múlott. Persze voltak olyan pillanatok az életében, amikor szíve szerint hátat fordított volna az élsportnak, ettől viszont édesapja egy egyszerű mondattal mindig visszatántorította.

És milyen jó, hogy végül mindig alábbhagyott a lázadása, hiszen mostanra alapembere lett a magyar női vízilabda-válogatottnak, amellyel néhány hete – ahogy fogalmazott – fehéraranyat nyert a budapesti vizes vb-n.

„Eddig világversenyen még nem tudtunk elődöntőt nyerni, mert mindig a negyeddöntőt éltük meg akkora extázisnak, hogy lelkileg elfogytunk a következő mérkőzésre. Most viszont még jobban fel tudtuk magunkat szívni, és megtettük az első lépcsőfokot a célig, a párizsi olimpiáig, hogy ott is döntőt tudjunk játszani. A döntőben hat-hétezer ember előtt játszhattunk, ezt nem nagyon élte át még senki, pláne női vízilabdázónként. A győzelemhez még valami hiányzott, de abszolút jó, hogy ott vagyunk az amerikaiak nyakán, erre lehet építeni. Ez nekünk egy megnyert ezüst, valaki azt mondta, fehérarany, és ezzel egyet is értek. Nem szabad telhetetlennek lenni.”

Elárulta, a vb után néhány csapattársával Londonban kapcsolódott ki, no de a hétköznapokban vajon mi az, amivel feltölti az energiaraktárait? Ezt is megtudhatják videónkból, ha pedig még többet szeretne megtudni Leimeter Dóráról, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

„Ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat” – Gróf Dávid a Plzen elleni kiesés után

Európa-liga
2025.02.20. 23:25

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Nagyon izgalmas végjáték után nyert Kaproncán az FTC

Kézilabda
2025.02.15. 17:40

Eligazolt a csapatkapitányom, harmadszor kell csapatot építenem egy évadon belül – Pető Tamás a Fehérvár veresége után

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 23:03

Hornyák Zsolt: Nem mutatom az örömöm, nehogy két évig arról beszéljenek az emberek, mennyire örülök a Fradi legyőzésének

Labdarúgó NB I
2025.02.09. 21:13

Robbie Keane: Meg kell találnom a módját, hogy változtassak a csapat mentalitásán

Labdarúgó NB I
2025.02.05. 22:25

NB I: „Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Pálinkás büntetője sokat érhet még Gera Zoltánéknak

Labdarúgó NB I
2025.02.03. 06:42
Ezek is érdekelhetik