Női vízi: Megértem arra, hogy kipróbáljam magam egy idegen országban – Vályi Vanda

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 06:56
null
Klubszinten is leteheti névjegyét az olasz Padovában Vályi Vanda (kékben) a következő idényben (Fotó: Tumbász Hédi)
A Ferencvárostól két év után távozó Vályi Vanda szeptembertől Padovába teszi át székhelyét, a 22 éves szélső pályafutása során először próbálhatja ki magát külföldi bajnokságban.

 

A magyar bajnoki bronzérmestől az Euroliga harmadik helyezettjéhez igazolt Vályi Vanda, aki két ferencvárosi idény után szeptembertől az olasz Plebiscito Padovában folytatja pályafutását. A válogatott szélső korábban sosem játszott külföldön, így több okból is izgatottan várja az új kalandot.

„Évek óta figyelemmel követem a Padova szereplését, nagyon szimpatikus az a koncepció, ami mentén építkezik  – mondta a Nemzeti Sportnak a 22 éves vízilabdázó. – Több csapatot is tudnék mondani, amely összevásárolt kerettel sem tudott olyan eredményt elérni, mint a padovaiak, akik mindig a fokozatosság elvét tartották szem előtt. Ennek eredménye az olasz bajnoki ezüstérem és az Euroligában szerzett bronz is, engem pedig különösen motivál, hogy klubszinten is letegyem a névjegyem a nemzetközi porondon. Érkezett ajánlat a Sabadelltől és az Ethnikosztól is, de tudtam, hogy Padovában nagyon szeretnének szerződtetni, elvégre már négy éve megkerestek, úgy, hogy még a válogatottban sem voltam stabil kerettag. Azóta többször is hívtak, de nem éreztem, hogy készen állnék a külföldi kalandra, mostanra viszont megértem arra, hogy kipróbáljam magam egy idegen országban.”

Mielőtt igent mondott volna a Padova ajánlatára, Vályi Vanda több olyan klasszis véleményét is kikérte, akik korábban megfordultak Olaszországban.

„Többek között Stieber Mercedes és Drávucz Rita is jókat mondott az olasz bajnokságról, ami sok tekintetben hasonlít a magyarhoz  – folytatta Vályi.  – Az ob I-et valamivel erősebbnek tartom, de tizenhét év után itt az ideje, hogy egy új játékkultúrát is megismerjek, ami minden szempontból előnyömre válhat. Nagyon izgatott vagyok, kíváncsi leszek, hogyan fogadnak majd a csapattársaim, s bár a beilleszkedéssel biztosan nem lesz gondom, azért kihívást jelent, hogy külföldiként nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk. A lányokkal még nem beszéltem, mert nekik hosszabb volt az idény, most a megérdemelt pihenőjüket töltik, de a vezetőedző, Stefano Posterivo már felvázolta az elképzeléseit. Több új igazolást is később jelent be a klub, ám annyit elárulhatok, hogy nagyon erős kerettel vágunk neki az idénynek, a mester pedig biztosan kihozza a maximumot a csapatból.”

A Plebiscito Padova korábban olasz bajnokságot és kupát is nyert, míg a legutóbbi idényben a második helyen végzett hazája pontvadászatában. Vályi egy évre írt alá új csapatához, s feltett szándéka, hogy mihamarabb vezéregyéniséggé váljon.

„Nem szokásom hosszú távra tervezni, most még nem tudhatom, hogy mennyire illeszkedem majd a Padova játékába  
– hangsúlyozta a friss világbajnoki ezüstérmes szélső. – Szeretném gyorsan felvenni a ritmust, és vezérként segíteni a csapatot, kissé »megpörgetni« a játékot. A szakmai stáb régóta figyelemmel követi a pályafutásomat, fizikailag erős játékosnak tartanak, ezért a lefordulásokban is nagy szerepet szánnak nekem. Remélhetőleg mindkét oldalon tudok majd játszani, ami a fejlődésem szempontjából hasznos lenne, s az sem mindegy, mennyi időt töltök a vízben. Mindent megteszek azért, hogy fontos tagjává váljak az új csapatomnak, szeptember közepén csatlakozom a kerethez, októberben pedig már kezdődik a bajnokság.”     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik