Női vízi-vl: elveszítették a bronzmérkőzést a mieink Olaszország ellen

Vágólapra másolva!
2022.04.24. 14:46
null
Faragó Kamilla (középen) kapura lő Claudia Marletta (balra) és Giulia Emmolo között<br />(Fotó: MTI/EPA/EFE/Ramon De La Rocha)
Negyedik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga európai döntőjében: Bíró Attila olimpiai bronzérmes csapata a vasárnapi helyosztón 10–9-re kapott ki Olaszországtól.

 

A két együttes rendkívül hektikus összecsapáson döntött a bronzéremről, a magyar csapat – amely szombaton az olimpiai és világbajnoki második spanyoloktól ötméteresekkel kapott ki – egészen a harmadik negyed közepéig hátrányban volt, ekkor azonban egy remek periódusnak köszönhetően háromgólos különbségről fordítani tudott.

A záró játékrészt is a magyarok kezdték jobban, egy rendkívül szerencsésen, olasz kézen megpattanó ejtéssel, majd Rybanska Natasa bombagólja révén kettővel lépett el a gárda, az olaszok azonban zsinórban három gólt szerezve fordítani tudtak.

„Kimondottan jól játszottunk a spanyolok ellen, elégedett voltam a látottakkal, a körülményekhez képest kihoztuk a maximumot. Mondom ezt annak ellenére, hogy természetesen meg is nyerhettük volna azt a mérkőzést” – fogalmazott a hazaiak elleni elődöntőre visszautalva a szövetség honlapján Bíró Attila kapitány.

„Újjáalakuló, veszélyes csapat az olasz, biztos vagyok benne, hogy már ebben a ciklusban képesek lesznek felvenni bárkivel a versenyt. Igazolták ezt a hollandok ellen is, hiszen csak szoros meccsen kaptak ki tőlük” – tette hozzá.

A Világliga júliusi döntőjébe három vagy négy európai csapat jut be, négy akkor, ha európai házigazdája lesz a szuperdöntőnek.

VÍZILABDA
NŐI VILÁGLIGA, EURÓPAI DÖNTŐ (TENERIFE)
BRONZMÉRKŐZÉS

Olaszország–Magyarország 10–9 (2–2, 3–1, 2–4, 3–2)

Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
Tegnap, 11:16

Női vízilabda BL-selejtező: négygólos hátrányból fordított, főtáblás az Eger

Vízilabda
2025.09.28. 10:51

Női vízilabda BL-selejtező: egy furcsa kizárás után szétlövésben nyert az Eger

Vízilabda
2025.09.27. 13:39

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2025.09.09. 10:43

Keszthelyi Rita bekerült a World Aquatics sportolói bizottságába

Vízilabda
2025.08.14. 19:33
Ezek is érdekelhetik