Férfi vízi: pozitív vírusteszt, újabb meccsek maradnak el az ob I-ben

Vágólapra másolva!
2020.08.29. 18:15
Elmarad a Szolnok–Kaposvár mérkőzés a szombati nyitó napon az eleve csonka fordulóval rajtoló férfi vízilabda ob I-ben. Később aztán kiderült, hogy az OSC–Szeged találkozót sem rendezik meg. 

A férfi válogatott közösségi oldalának híradása szerint a meccs 16 órakor kezdődött volna, de a szolnokiak halasztást kértek, s egyben értesítették ellenfelüket, hogy ne induljon útnak. A hazaiak csapata ugyanis szerdán koronavírus-teszten esett át, és az egyik játékos mintája pozitív lett. A kötelező 24 órás várakozás után újabb tesztelésre került sor, ennek eredménye pedig szombat délutánra várható.

A tájékoztatás kitért arra, a szolnokiak valószínűleg az első négy meccsüket nem tudják majd lejátszani.

Ami az OSC és a Szeged közti mérkőzést illeti, avlv.hu szaklap számolt be arról, hogy a találkozót nem rendezik meg, a fővárosi klub nem indokolta a döntést, a férfi válogatott közösségi oldala viszont több forrásból is úgy értesült, hogy a hazai csapatban több játékos is egészségi problémákat jelzett, és bár az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki koronavírus-fertőzöttséget, az időközben levett minták elemzése még tart.

A pandémia miatt három szombati mérkőzést már korábban elhalasztottak, köztük a címvédő FTC-Telekom Waterpolo és a nyári átigazolási szezonban igencsak megerősödött A-Híd VasasPlaket összecsapását is.

VÍZILABDA

FÉRFI OB I
1. FORDULÓ

16.00: Szolnoki Dózsa–Kaposvári VK – ELMARAD!
18.00: Eger–KSI SE
19.00: Budapesti Honvéd SE–PannErgy-Miskolci VLC
19.00: OSCSzeged
19.00: PVSK Mecsek Füszért–BVSC Zugló

Legfrissebb hírek

Kis Gábor: Ha elkezdek valamit, rendesen akarom csinálni

Vízilabda
2025.05.27. 10:19

A címvédés kapujában az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.17. 09:38

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
2025.05.11. 19:19

Férfi vízi ob I: egy győzelemre a címvédéstől az FTC

Vízilabda
2025.05.11. 17:28

Férfi vízilabda ob I: a Honvéd lett az ötödik, a Szentes pedig a kilencedik

Vízilabda
2025.05.10. 17:25

Ismét legyőzte a Szolnokot, egy lépésre a bronzéremtől a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.09. 21:03

A Szentes vízilabdacsapata került előnybe a kilencedik helyért vívott párharcban

Vízilabda
2025.05.08. 20:59
Ezek is érdekelhetik