Tonó – Malonyai Péter jegyzete

Amikor felhívtam, hogy gratuláljak neki a jelöléshez, azzal kezdte, hogy „Mit szólsz, milyen barátod van, nem akárkivel szoktál együtt szaunázni”. Gyarlóság, tudom, hogy belekeverem magam Faragó Tamás ünnepébe, de csak azért, hogy jelezzem, hétköznapi ember vagyok. Ő pedig...

Nos, ő is. Csak éppen azok közül való, akikbe az átlagosnál jóval több tehetség, ambíció, akarat, tudás és a többi szorult – amitől különleges. Arra törekvő, hogy minden műfajban – még a szaunázásban is – a lehető legjobb legyen.

És akkor maradjunk a pólónál. Az eredményeiről, a sikereiről, a klasszisát dokumentáló érmekről bárki regényeket olvashat a világhálón, ahogy az illendő a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origo játékosan komoly szavazásának győzteséről: ő a Pólósok pólósa.

A montreali olimpián a közönség (többségében persze hogy lányok) „Go-go-go, Faragó!” kiáltással ismerte el klasszisát, ami azért nagy szó, mert a póló nem igazán nemzeti sport Kanadában. Ne túlozzunk, nem lett egyszerre otthon a nép a zóna, a szoros, a kontra és a kapásoldal rejtelmeiben, ám volt valaki, akinek a kisugárzása magával ragadta az embereket. Olyan korban volt sztár, amelyben a szürke volt a kedves szín, az egyformaság a kitüntetésre érdemes, egyszerűen jött belőle a másság. Szerencsére a montreali aranycsapat többi tagjának is megvolt a maga különlegessége, így lehet nálam mindmáig a legmagasabb polcon az a generáció.

Legendás edzője, Rusorán Péter mesélte mindig, hogy egyik este, éppen Montreal után Tonó azt magyarázta, nem kell neki egyetem, már olimpiai bajnok is, mindent elért. Hiába győzködte az edző, aki másnap, a tanítás első napjának reggelén elment az egyetemhez, elbújt és várt. Elmúlt nyolc óra, már csalódni kezdett magában is, amikor Tonó bepöfögött a Trabantján. Mert lehetett, lehet akármekkora a duma, mindig tudja, mi a fontos és mi nem.

Állatorvos lett, edző, ráadásul sikeres, ám a közegtől függetlenül az igazságérzete nem hagyta el. Volt egy esete, még játékosként... Fölpofozott egy játékvezetőt. Az ilyesmi kirívó cselekedet, az erkölcs háborog, ám jött az érvelés, cáfolhatatlan: „Nem azért ragadtattam el magam, mert csalt, a csalás benne van a pakliban, hanem mert moralizált… Ez azért mégiscsak túlzás…!”

Lám, történeteket citálok, amikor a lényeg pofon­egyszerű: Faragó Tamás a Nemzet Sportolója lesz. Persze eddig is az volt, de ráütik a hivatalos pecsétet. Így van ez rendjén – medencén innen és túl.