Férfi vízilabda: Dabrowski a BVSC szakmai igazgatója lesz

Vágólapra másolva!
2020.04.09. 11:25
Július elsejétől a BVSC szakmai igazgatója lesz Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vízilabdacsapatának eddigi vezetőedzője.

„Fő feladatom az utánpótlásedzők irányítása, illetve egy rendszer kiépítése, megszervezése lesz″ – mondta a szakember a BVSC vízilabda-szakosztályának honlapján. Emlékeztetett rá, hogy a fővárosi klub eddig is a saját utánpótlására támaszkodott. Jelezte, a vezetőség igénye és az ő elképzelése is az, hogy ezt még magasabb szintre emeljék.„Fő feladatom az utánpótlásedzők irányítása, illetve egy rendszer kiépítése, megszervezése lesz″ – mondta a szakember a BVSC vízilabda-szakosztályának honlapján. Emlékeztetett rá, hogy a fővárosi klub eddig is a saját utánpótlására támaszkodott. Jelezte, a vezetőség igénye és az ő elképzelése is az, hogy ezt még magasabb szintre emeljék.

Dabrowski a BVSC-ben nevelkedett, 1985-ben a fővárosi klubban kezdett vízilabdázni, egészen 2004-ig szerepelt a zuglói együttesben, majd elment egy évre Egerbe. Később szintén a BVSC-nél volt edző 2013-ig, amikor ismét Egerbe távozott.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01
Ezek is érdekelhetik