Koronavírus: elmarad a női vízilabda-válogatott olimpiai selejtezője

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 16:47
null
Bíró Attila együttese két hét múlva Triesztben biztosan nem szállhat vízbe (Fotó: Balogh László)
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a koronavírus jelentette veszély miatt törölte a március 8. és 15. közöttre tervezett trieszti olimpiai selejtezőtornát – számolt be több külföldi szakportál. A hírt azóta Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is megerősítette a Nemzeti Sport számára. Az esetleges új helyszínről és időpontról később adhat ki hivatalos közleményt a FINA.

 

Elsőként a görög aquafeed24.com számolt be a torna törléséről, majd meg nem nevezett FINA-s forrásokra hivatkozva a wpdworld.com is megírta, hogy az észak-olaszországi Triesztben biztosan nem lesz vízilabdatorna március 8-ától.

A hírt Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is megerősítette a Nemzeti Sport érdeklődésére, ám további részletekről ő sem tudott beszámolni.

Olaszország a vírus egyik európai gócpontja lett az elmúlt hetekben, több sporteseményt is törölni kellett emiatt, illetve a Serie A-ban, valamint az Európa-ligában is csak zárt kapuk mögött rendeztek meg meccseket.

A járvány továbbterjedését elkerülendő idehaza is elmaradnak vízilabda-mérkőzések: jelen állás szerint a Honvéd–Eger és a BVSC–OSC mérkőzést sem rendezik meg a férfi vízilabda ob I-ben ezen a héten. Az egri uszodát pedig be is zárták ideiglenesen.

A trieszti torna pótlásáról hamarosan hivatalos információkat ad ki a FINA.

Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
2025.10.02. 11:16

Női vízilabda BL-selejtező: négygólos hátrányból fordított, főtáblás az Eger

Vízilabda
2025.09.28. 10:51

Női vízilabda BL-selejtező: egy furcsa kizárás után szétlövésben nyert az Eger

Vízilabda
2025.09.27. 13:39

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Keszthelyi Rita bekerült a World Aquatics sportolói bizottságába

Vízilabda
2025.08.14. 19:33

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22
Ezek is érdekelhetik