Vízi: Vannak jó folyamatok, és bizony vannak rosszak is – Kiss G.

– Szombaton rendezik meg a harmadik Budapest Urban Gamest, amelynek már tavaly is segítette a népszerűsítését. Mivel tud leginkább azonosulni az utcalimpián?
– Egy éve futottam az öt kilométeres távon, és tátott szájjal csodáltam a főváros panorámáját a Citadelláról, így állíthatom, hogy nagy élmény vár arra, aki részt vesz ezen az eseményen – mondta a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kiss Gergely, akivel az utcalimpia egyik helyszínén, a megújult Klauzál téri grundon beszélgettünk. – Hihetetlenül izgalmas a Duna-átúszás is, óriási élmény volt tavaly. A távolság nem nagy, azonban ez vadvíz, sodrással és örvényekkel, amelyek megnehezítik az ember dolgát, de azért nem teszik a feladatot veszélyessé. Az idén is indulok a futóversenyen, és meglátom, hogy a Duna átúszása belefér-e mellé a napi programba. Bárhogy is lesz, a szívemhez oly közel álló labdajátékok biztosan kimaradnak, ennyi mindent nem férhet bele egy napba.

– Pedig nem mindennapi emlékek fűzik a helyszínhez…
– Harmincnyolc évvel ezelőtt ezen a betonpályán rúgtam életem első gólját, ugyanis a Klauzál téren laktam, ide jártam óvodába, majd iskolába, ráadásul rengeteg gyerekkori ismerősöm a mai napig itt él. A környéken vannak a kedvenc fagyizóim és éttermeim, ez nekem olyan, mint egy világ a világban. Fontos helyszín volt ez az életemben, ezért is örülök, hogy megújult a grund. A harmadik Budapest Urban Games bizonyos kívánalmakat azért már támaszt a környezetével szemben, nagyobb a rendezvény, szükség volt a renoválásra. A hetedik kerület a központja az Urban Gamesnek, itt rendezték meg az elsőt, és a harmadiknak is itt lesz az egyik fele, aminek Erzsébetváros díszpolgáraként csak örülni tudok.

– A különböző sportesemények népszerűsítése nem áll messze öntől, elég csak a Nagy sportágválasztóra vagy az Ötpróba Tokióba nevű, pontgyűjtő versenysorozatra gondolni.
– Érdekes, hogyan következnek az események egymásból. Amikor a leendő munkatársaim úgy látták, hogy az eredményeim és a nyilatkozataim alapján alkalmas lennék a Nagy sportágválasztó szóvivőjének, kimozdultam a komfortzónámból, és új területen próbáltam ki magam. A rendezvény sikeres lett, a három-négyszáz fős eseményből évente százezer embert megmozgató sportünnep lett, és ezután úgy gondolták, hogy a csapatunkat bízzák meg az Ötpróba Tokióba rendezvénysorozat megszervezésével. Majd következett a Budapest Urban Games felkérése, ami fővárosi sportolóként különösen közel áll hozzám, hiszen úgy alakult a pályafutásom, hogy Budapesten kívül csak külföldön játszottam. És ha már felkértek a képviseletre, összekötöttem az ötpróbával, tehát az úszó- és futóverseny pontszerző verseny is lesz egyben.

– Miként érzi magát ezekben a szerepkörökben?
– Remekül, és valószínűleg úgy maradok életem végéig a sport mellett, hogy nem feltétlenül melegítőnadrágban állok a medence partján. A vízilabda nyilván a szívem csücske, folyamatosan figyelem a változásokat, a sportág fejlődését vagy éppen annak hiányát, de a sport általános témaként is nagyon érdekel. Méghozzá minden területe: a gazdaság és a marketing éppúgy, mint a sportszervezés. Ezért is végeztem el a jogi egyetem után a sportszakjogászi képzést, szerettem volna még jobb betekintést nyerni a sport működésébe. Most a gyakorlatban is ezzel foglalkozom tanácsadóként, egyesületi elnökként, kommunikációs igazgatóként, nagykövetként, tehát legalább négy-öt sporttal kapcsolatos pozícióm van manapság.

– A véleményét olykor a televízióban is elmondja, szakértőként és műsorvezetőként is feltűnik az M4 Sporton. Nem furcsa a kamera másik oldalán állni?
– Élvezem a helyzetet, és lehetőségeim szerint igyekszem betölteni ezt a szerepkört is. A mérkőzések közben a magyar vízilabdázás érdekeit szeretném szolgálni, fontosnak tartom, hogy olyan valaki beszéljen a sportágról, aki hatéves kora óta benne él. Társműsorvezetőként nem tetszelgem szakértőként, olyankor inkább én is laikusként teszem fel a kérdéseimet a vendégeknek. Például az autósporthoz vagy a víváshoz csak annyira értek, mint bármelyik néző, aki szereti a sportot, és folyamatosan nyomon követi az eseményeket, valamint olvassa a híreket. Én is ilyen vagyok, és noha sok minden érdekel a világban, a sport mindig az első helyen lesz.

– Ha már a kamera másik oldala: nemrég filmproducerként is bemutatkozott. Hogyan csöppent bele a Halassy Olivér életét bemutató dokumentumfilmbe?
– Jó hosszú interjút lehet velem készíteni, annyi minden talált meg az utóbbi években... Eredetileg szakértőnek kértek fel, aztán mivel az anyagi források előteremtésé­ben is tudtam segíteni, valamint közreműködtem a szervezésben, a helyszínek foglalásában és a megszólalók megkeresésében is, kiderült, hogy ezt az embert gyártásvezetőnek és társproducernek hívják, így az utóbbi lett a hivatalos elnevezésem.

– Miért tartotta fontosnak, hogy elkészüljön ez a film?
– Halassy Olivér amputált lábbal nemhogy felküzdötte magát az épek szintjére, hanem le is hagyta őket: úszásban Európa-bajnok, vízilabdában pedig kétszeres olimpiai bajnok és egyszeres olimpiai ezüstérmes lett. Ezt a fantasztikus életutat dolgoztuk fel a munkatársaimmal. Örülünk, hogy a filmnek nagy sikere volt a bemutatón, vetítették kisebb mozikban, és már sportegyesületek is jelentkeztek, hogy megmutassák a gyerekeknek ezt a példát. Amikor a hétköznapokon nyafogunk, hogy nehéz az edzés vagy a munka, akkor gondoljunk olyan emberre, mint Halassy Olivér, aki csonka lábbal olimpiát tudott nyerni az épek között. Úgy gondolom, hogy ő hatalmas magyar példakép.

– Mennyire zsúfolt most a programja?
– Szombaton lesz a Budapest Urban Games, két hét múlva következik a Nagy sportágválasztó, immár huszonharmadszor, nagy buli lesz az is. Közben pedig életem harmincharmadik nyári felkészülésén veszek részt.

– Úgy fest, felkérésekből nincs hiány. Nehezen mond nemet?
– Sok megkeresésre mondok nemet, vannak témakörök, amelyeket biztosan nem fogok sohasem elvállalni, és olyan is előfordul, hogy idő hiányában nem tudok belevágni valamibe. De ha a szívemhez közel álló feladattal keresnek, és össze tudom egyeztetni az egyéb kötelezettségeimmel, örömmel segítek, mint például a Három Királyfi, Három Királylány Alapítványnak, amely a népességcsökkenést szeretné megállítani.

– És azt se felejtsük el, hogy még vízilabdázik, és nemcsak a Millennium Mastersben, a korábbi olimpiai bajnok társakkal, hanem a Honvéddal is az ob I-ben. A csapat új vezetőedzője, Merész András minden beszélgetésünk alkalmával kiemeli, mennyire fontos a Kőér utcában az ön jelenléte.
– Biztosan nem azért mondja ezt, mert jó időt úszom százon, hiszen a negyvenegyedik életévemben vagyok, hanem mert igyekszem segíteni a fiataloknak. Egyrészt a motiváció megtalálásában, amikor látom, hogy fáradtak, másrészt a konkrét gyakorlatokban is részt veszek: alkalmanként kapok három-négy fiatalt, és külön foglalkozom velük. És ha a játékban tudok segíteni, akkor azon a hat-nyolc meccsen, amit még bírok, igyekszem úgy teljesíteni, hogy a tapasztalatom a csapat javára váljon.

– A negyvenegy év egyáltalán nem látszik: frissnek, kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak tűnik. Megtalálta a helyét a civil életben is?
– Nagyon jó helyzetben vagyok, mert az időm jelentős részét én tudom irányítani, és nem egy helyben kell ülnöm beosztottként nyolc-tíz órát. Nem rángatnak jobbra balra, bizonyos ügyekben én tudok igent vagy nemet mondani; persze nem mindig, mert vannak fix teendőim is. Akadnak azonban olyan napok, amikor a gyerekekkel tudok lenni, olyankor leckét írunk, együtt ebédelünk, a legkisebb lányomat én teszem le délután aludni, majd ha felébredt, játszom vele, ennek nagyon örülök. Érdekes, mozgalmas és nem két mondattal megmagyarázható életem van mostanában, amelyben benne van, hogy néha tizenkét órát dolgozom, de próbálok máskor négyet-ötöt.

– Bármilyen érdekes a sport, azért a család a legfontosabb?
– Pontosan. Talán köztudott, hogy a feleségem nagyon sokat segít most már lassan huszonkét éve a háttérből. Amit más három-négy emberrel – bébiszitter, takarítónő, asszisztens – oldana meg, azt ő egymaga elvégzi, így nagyon erős bázist jelent nekem. Igyekszem a három lányommal töltött minőségi időt növelni, hogy ne csak egymás mellett nézzünk egy képernyőt, hanem éljünk meg közösen minél több élményt. Lássam őket felnőni, ismerjem meg őket, tudjam, mik az örömeik, bánataik, mire van szükségük, miben jók, miben kell fejlődniük. Rendszeresen én viszem őket reggel suliba, és mindenben segítem őket, szóval sok olyan mozzanat, részlet van, amit szeretnék én is átélni – mint mindenki, aki kiszámíthatóbban él egy élsportolónál.