Férfi vízi: „Az győz, aki jobban akar” – szerbverő válogatottunk bronzérmes lett

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 12:43
null
Nagy volt az öröm a bronzérmet jelentő siker után (Fotó: Madar Dávid)
A Szerbia elleni sikernek köszönhetően a harmadik helyen zárt a magyar U18-as férfi vízilabda-válogatott a szombathelyi korosztályos vb-n.

 

Noha az utánpótlássikereket mindig érdemes a helyükön kezelni, hiszen minden sportágban hosszú és rögös út vezet az eredményes profi karrierig, nagyon is lehet örülni az U18-as, azaz ifjúsági fiú vízilabda-válogatott szombathelyi sikerének. Az együttes a spanyoloktól elveszített elődöntőt követően felszívta magát, és küzdelmes meccsen 14–13-ra legyőzte Szerbiát a vb bronzmeccsén.

„Pedig az elődöntő után teljesen összeomlott a csapat – jegyezte meg Horváth János szövetségi edző. – Összeültünk, és sikerült annyira összeszedniük magukat a srácoknak, hogy a két hullafáradt csapat bronzmeccsén nyerjenek. Az ilyen csatákban mindig az győz, aki jobban akar, és mi nagyon akartuk az érmet.”

A szakember hozzátette, a válogatott egy pillanatra sem elégedett meg a négy közé kerüléssel, ahogyan a vb előtt, az elődöntő elérését követően is a világbajnoki cím volt a cél. „Ha így nézzük, van bennünk csalódottság” – tette hozzá.

A csapatot kezdetben megzavarta a hazai pálya és a felhajtás, később azonban jól kezelte a helyzetet, aztán a telt ház, a háromezer szurkoló győzelembe hajszolta a srácokat.

Horváth János kiemelte, hosszú ideje nem fordult elő olyan, hogy ne kerüljön dobogóra délszláv válogatott: „Meggyőződésem, hogy ez jót tesz a sportágnak, amelyet korábban megbélyegeztek a délszláv túlsúly miatt.”

A világbajnoki bronzérem szépen csillog, és kétségtelenül örök élmény a játékosoknak, ám a jövő szempontjából a legfontosabb kérdés: a fiatalok képesek-e eljutni a felnőttek közé.

„Lehetetlen megmondani, kik válhatnak felnőttválogatottá – így Horváth. – A realitás az, hogy négy-öt év szükséges ennek eléréséhez, mert nagyon magasak a követelmények fizikailag és mentálisan is.”

U18-AS VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
FIÚK, SZOMBATHELY
A 3. helyért
Magyarország–Szerbia 14–13 (5–4, 2–3, 3–4, 4–2)
A magyar gólszerzők:
Bóbis 5, Baksa 2, Dala 2, Fekete 2, Szeghalmi 2, Schmölcz

Döntő: Görögország–Spanyolország 9–8

A magyar válogatott vb-mérkőzéseiről az utanpotlassport.hu-n olvashat bővebben.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
2 órája

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
9 órája

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

Az olimpiai bajnok Szerbiát is legyőzték férfi pólósaink a Benu-kupán, így a második helyen zárták a tornát

Vízilabda
2025.06.29. 11:49

Megvan a férfi pólósok első sikere a Benu-kupán, Montenegró ellen

Vízilabda
2025.06.28. 20:26

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48
Ezek is érdekelhetik