Férfi vízi final six: „A vizes vb mellett ez az év hazai eseménye”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 12:42
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét, a Duna Arénában csütörtöktől zajló final sixet a magyarországi vizes világbajnokság mellett az év legfontosabb vízilabdás eseményeként kezeli a hazai sportági szövetség – Nemcsik Balázs közlése szerint.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) ügyvezetője az M4 Sport Sportreggeli című műsorának vendégeként kedden hangsúlyozta, hogy a hatcsapatos finálé több, mint a vizes vb főpróbája: „önálló, nagyon fontos csúcsrendezvénye a sportágnak”.

„Nagyon látványos lesz, mert ennyi hang- és fénytechnika, kivetítő egy uszodában még soha nem volt” – emelte ki Nemcsik, aki kitért rá, hogy a két magyar résztvevő, a Szolnok és az Eger edzőmérkőzés keretében már ki is próbálhatta az új uszodát. Szerdától pedig hivatalos edzéseken is tesztelheti a teljes mezőny a helyszínt, ahol a torna lesz az első sportesemény.

A jegyértékesítés folyamatos, jelenlegi állás szerint hét-nyolc ezer néző már biztosan lesz a lelátókon, ahol mintegy 13 ezren férnek el – mondta az ügyvezető.

A final six eseményeit csütörtöktől az M4 sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A Szolnok, amely rendezőként eleve biztos tagja volt a hatos döntőnek, csoportelsőségével elérte, hogy csak az elődöntőben kelljen először vízbe ugrania. Az Eger mint csoportjának másodikja viszont már a nyitónapon játszani fog. Ha nyer a hevesi gárda az olasz Brescia ellen, a négy között a Szolnokkal találkozik pénteken.

A szombati program keretében, a 15.15 órakor kezdődő bronzmérkőzés előtt lesz a Duna Aréna ünnepélyes megnyitója.

A program
csütörtök, az elődöntőbe jutásért

19.00: Jug Dubrovnik (horvát)–Olympiakosz (görög)
20.30: ZF-Eger–Brescia (olasz)
péntek
17.30: az 5. helyért
elődöntő
19.00: Pro Recco (olasz)–Jug Dubrovik/Olympiakosz
20.30: Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger/Brescia
szombat
15.15: a 3. helyért
16.45: a döntő

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda ob I: hátrányból nyert az Eger a Debrecen ellen

Vízilabda
2025.02.28. 21:20

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

Női vízilabda ob I: nehezen nyertek idegenben a dobogósok

Vízilabda
2025.02.22. 20:58

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Schmölcz Norman: Nem volt kérdés, itthon tartjuk a három pontot

Vízilabda
2025.02.03. 08:47

Hattal verte meg a Szolnok az Egert a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.22. 20:39

Férfi vízi: ismét Biros Péter lett az Eger vezetőedzője

Vízilabda
2025.01.14. 14:42

Nagyot játszott a BVSC, de az FTC sorozatban hetedszer is megnyerte a férfi vízi Magyar Kupát

Vízilabda
2024.12.15. 21:16
Ezek is érdekelhetik