Vízilabda: csúcsjelentkezés a 2018-as, barcelonai Eb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 15:37
null
Barcelonában 2003-ban és 2013-ban is vb-t nyert a magyar férficsapat (Fotó: AFP)
Csúcsot jelentő módon 47 válogatott jelentkezését regisztrálták a házigazdák a 2018-as spanyolországi vízilabda Európa-bajnokságára.

 

A barcelonai kontinensviadal szervezőinek keddi hírlevele szerint 27 férfi és 20 női együttes jelezte részvételi szándékát, más kérdés, hogy az Eb-n az erősebb nemnél csak 16, a hölgyeknél 12 csapat indulhat. Előbbieknél nyolc, utóbbiaknál hat szereplő eleve adott, a 2016-os Európa-bajnokság élbolyában végzettek már tavaly év elején, a belgrádi Eb-n kivívták a rajtjogot, köztük mindkét magyar válogatott, a szerb fővárosban harmadik férfi-, s a nőknél aranyérmes női együttes.

A jövő évi, 33. pólós Európa-bajnokság mezőnye a selejtezők után válik teljessé. Ezt a folyamatot három kvalifikációs körrel valósítják meg. Az első kör mérkőzéseit az európai szövetség terve szerint március 17. és 19., a másodikat október 6. és 8. között bonyolítják le. A nőknél októberben indulnak az Eb-selejtezők.

A barcelonai kontinensvetélkedő a Bernat Picornellben zajlik majd, abban a neves uszodaegyüttesben, amely a katalán fővárosban rendezett 1992-es nyári olimpián is központi játékteréül szolgált a vízilabdatornának.

A 2018-as Eb időpontja július 14–28.

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Vízilabda: már a finomhangolást végzi a női válogatott

Vízilabda
2024.07.17. 17:56

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Női vízilabda-vb: majdnem negyven gól, nagy különbségű győzelem Szingapúr ellen

Vízilabda
2024.02.06. 12:44

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30
Ezek is érdekelhetik