Női vízi-vl: Olaszországban vesztett a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2016.02.23. 22:15
Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott 10–7-re kikapott az olasz csapat vendégeként a világliga európai selejtezősorozata csoportkörének negyedik fordulójában.

A találkozó elején három góllal megléptek a hazaiak, a januárban Belgrádban Európa-bajnoki címet nyert magyar együttes Takács Orsolya révén tudott szépíteni (3–1). Keszthelyi Rita találatával felzárkózott Bíró Attila szövetségi kapitány csapata, de az első negyed végére visszaállt a háromgólos különbség (5–2). Az olaszok kétszer büntetőből, kétszer akcióból, egyszer pedig emberelőnyből voltak eredményesek.

A Novarában 500 néző előtt rendezett meccs második felvonásában az itáliaiak továbbra is rendkívül hatékonyan támadtak, és már 7–3-ra is vezettek. Magyar részről Bujka Barbara és Takács Orsolya lőtt gólt emberfórból, utóbbi akcióból is betalált.

A folytatásban Bolonyai Flóra többször is védett, a harmadik periódusban csak egy gólt kapott, csapattársai viszont egyet sem lőttek, így tovább nőtt a hátrányuk (10–5). A negyedik negyedet két találattal a vendégek nyerték, de háromgólos vereségük miatt a csoport tabelláján az olasz válogatott mögé kerültek (10–7).

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Olaszország–Magyarország 10–7 (5–2, 4–3, 1–0, 0–2)
A magyar gólszerzők:
Takács O. 3, Keszthelyi 2, Bujka, Illés 1-1
TOVÁBBI EREDMÉNY
Franciaország–Hollandia 8–12 (3–4, 2–3, 2–2, 1–3)
Az állás négy forduló után: 1. Hollandia 12 pont, 2. Olaszország 7, 3. Magyarország 5, 4. Franciaország 0
A világliga európai négyeseiből a két csoportelső és a jobb második helyezett jut be a legjobb nyolc közé, az úgynevezett szuperdöntőbe.

Legfrissebb hírek

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
2025.04.17. 09:28

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Baksa Vanda szerint az ob I finálérája nem kell pluszmotiváció

Vízilabda
2025.04.04. 10:17

Idén is összejött az UVSE–FTC álomdöntő a női vízilabda OB I-ben

Vízilabda
2025.04.02. 20:23

Különválik a férfi és a női mezőny a vízilabda Eb-ken

Vízilabda
2025.03.31. 19:14
Ezek is érdekelhetik