Férfi vízi: 3-an itthon maradnak, de Benedek csak később szűkít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.27. 15:49
Benedek Tibor szövetségi kapitány még nem szűkítette a januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretét, három játékos azonban így sem utazik el a csapattal a horvátországi edzőtáborba.

A műtét után lábadozó Hárai Balázs, valamint Jansik Dávid és Tóth Márton marad Budapesten, míg a többi csapattag háromnapos edzőtáboron vesz részt Zágrábban, és ennek során négy alkalommal kétkapuzik a világbajnoki ezüstérmes hazaiakkal.Hárai Balázs, valamint Jansik Dávid és Tóth Márton marad Budapesten, míg a többi csapattag háromnapos edzőtáboron vesz részt Zágrábban, és ennek során négy alkalommal kétkapuzik a világbajnoki ezüstérmes hazaiakkal.

„Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők nem lehetnek ott az Európa-bajnoki keretben, azt, hogy ők most itthon készülnek három napig, nem értékelném túl" – idézi a magyar szövetség honlapja Benedek Tibort. A szövetségi kapitány kifejtette: még mindig vannak nyitott kérdések, amelyek miatt csak a zágrábi edzőtábor után szűkíti a keretet.

„Nekünk most az volt a fontos, hogy felkészüljünk arra, hogy a horvátokkal négy jó kétkaput játsszunk, és úgy érzem, ez sikerült. Tudjuk, mit akarunk játszani, úgy megyünk oda, hogy tisztában vagyunk, mit kell csinálnunk. Hétfő reggel lesz az első kinti edzés, este pedig az első kétkapuzás" – foglalta össze a szakember, hozzátéve: az elmúlt néhány nap munkáját jónak értékeli, sok mindent tudott gyakorolni a csapat, és a karácsonyi időszak ellenére is mindenki százszázalékosan komolyan vette a gyakorlásokat.

A kontinensviadal előtti utolsó erőpróba a január eleji (3–5.), győri Volvo-kupa lesz, ott már az Eb-keret játszhat.

A magyar válogatott zágrábi kerete: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda) – kapusok; Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mindannyian A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo) – mezőnyjátékosok

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
20 órája

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
2025.06.18. 10:14

Férfi pólóválogatott: a védekezés magasiskolája a Szigeten

Vízilabda
2025.06.17. 16:51

A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal megverte a horvátokat felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2025.06.12. 20:30

Az első félidőből van mit tanulnunk, a másodikra bátran építhetünk

Vízilabda
2025.06.11. 08:59

BENU-kupa: Szerbia, Spanyolország és Montenegró lesz az ellenfél a Margitszigeten

Vízilabda
2025.06.10. 11:32

Tizenkilencen utaznak a férfi vízilabda-válogatott olasz-horvát túrájára

Vízilabda
2025.06.06. 12:41
Ezek is érdekelhetik