Jönnek a szerbek! Ma „elkezdődik” a világbajnokság

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 10:18
null
Benedek Tibor szövetségi kapitány és csapata komoly feladat előtt (Fotó: MTI)
Igazi pólócsata: Magyarország–Szerbia ma 13.30-tól. Azt is írhatnánk, hogy végre elkezdődik a világbajnokság, a Kína elleni mérkőzés (13–5) ugyanis csak bemelegítés volt a számunkra. Ettől függetlenül, ha megnézzük a vb lebonyolítási rendszerét, kiderül, hogy nem is biztos, hogy az lenne a jobb, ha ma győznénk. Egy szerbek elleni siker azonban lélektanilag nagyon sokat jelentene.

Gyakorlatilag a csoportelsőségről dönt a mai Magyarország–Szerbia mérkőzés a világbajnokságon. Afelől ugyanis ne legyen kétségünk, hogy az utolsó, harmadik fordulóban a szerbek legyőzik Kínát, mi pedig Ausztráliát.

Az persze más kérdés, hogy mennyivel jobb a C-csoport első helyén végezni, mint a másodikon? A nyolcaddöntőben természetesen egyszerűbb lenne a helyzetünk: ha csoportelsők leszünk, minden bizonnyal Kazahsztánnal játszunk, ha másodikok, akkor Németország vagy Románia következhet. Nyilvánvaló, hogy utóbbi két válogatott ellen is kötelező a győzelem, még akkor is, ha mindkét ország vízilabdája sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

A nyolcaddöntőben tehát mindenképp illene nyernünk, a negyeddöntőben pedig így az A-csoport első vagy második helyezettje következne. Ebben a kvartettben Montenegró, Spanyolország, Görögország és Új-Zéland szerepel. Az utóbbi válogatott nyilván nem „fenyegeti" az első két hely egyikét sem, ellenben a másik három csapat végső sorrendjét az első forduló eredményeinek tudatában nem mernénk megtippelni.

Aki esetleg nem tudná: a nyitányon Görögország 6–4-re legyőzte Montenegrót, alapvetően felkavarva az előzetes erőviszonyokat.

Pusztán racionális szempontokat figyelembe véve tehát nem tudhatjuk, hogy „érdemes-e" ma legyőzni a szerbeket (ugye ez esetben is simán szembejöhetne Montenegró a negyeddöntőben...), lélektani szempontból azonban mindennél többet érne egy siker az újjáalakuló válogatottunknak. Az elmúlt évtizedben kialakuló szerbfóbiánkat különösebben nem kell ecsetelni, most jó lenne megmutatni, hogy képesek vagyunk náluk is jobban játszani.

Egy hónappal ezelőtt a cseljabinszki férfi vízilabda-világliga döntőjében ez nagyon nem sikerült: akkor Szerbia simán nyert, esélyünk sem volt, kérdés, hogy tudtunk-e fejlődni azóta.

FELKÉSZÜLTÜNK!

„Gyerünk, gyerünk, nincs sok időnk!" – küldte vízbe Benedek Tibor a játékosait a tegnapi edzésen, akik aztán három csoportban gyakoroltak. A középen lévő brigádot irigyeltük legkevésbé, hiszen kapu, ergo gól nélkül küzdött, ráadásul egyikük megállás nélkül embertől emberig úszott, s ahogy odaért a társhoz, akit víz alá nyomott, már indult is a másikhoz – ezzel modellezve, hogy mire lesz szükség emberhátrányban.

„Kemény, de ezt gyakoroljuk nap mint nap – jegyezte meg a kívülről nézve fárasztó elem kapcsán Gór-Nagy Miklós. – Ez a nap már azzal telik el, hogy a következő mérkőzésre készülünk, és a szerbek ellen különösen fontos az emberelőny meg az emberhátrány. Fontos megakadályoznunk, hogy előnybe kerüljenek. Ha mégis, de nem engem állítanak ki, akkor a kapu előtt középen van a helyem, ezt is begyakoroltuk."

Az alaposságra tényleg nem lehetett panasz, hiszen a kiscsoportos foglalkozások lezárásaként Benedek Tibor maga köré gyűjtötte a csapatot, hogy a mágnestáblán is elmagyarázza, melyik figuránál, mit vár el a vízben lévőktől, akik aztán már közösen próbálgatták a hat az öt elleni szituációkat. A szerdai rangadó kapcsán kijelenthetjük, kezdődik a világbajnokság, hiszen a Kína elleni mérkőzés bemelegítésnek tökéletes volt, de az emberesebb feladatok csak most következnek.

„Ráhangolódásnak optimális volt az első mérkőzés, de ezek csoportmeccsek, nem szeretném, hogy most kezdődjön a vébé, majd a helyosztókkal indul be igazán. Persze ha minden meccset megnyerünk, akkor kezdődhet" – tette hozzá Gór-Nagy Miklós.

Mindenesetre a csapat felkészült, jöhetnek a szerbek!

VIZES VB, BARCELONA – A MAI PROGRAM
FÉRFI VÍZILABDA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT
12.10: Kína–Ausztrália
13.30: Szerbia–Magyarország (Tv: M1) – élőben az NSO-n!

A-CSOPORT
20.10: Új-Zéland–Görögország
21.30: Spanyolország–Montenegró

B-CSOPORT
9.30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
10.50: Horvátország–Kanada

D-CSOPORT
17.30: Kazahsztán–Románia
18.50: Olaszország–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik