Vízilabda: Gyöngyösi András a Spandau edzőjeként folytatja

Gyöngyösi András nem éppen baráti viszonyban vált el a debreceni vezetőktől – a részletekről itt olvashat –, a következő szezontól azonban már nemcsak új klubnál, hanem új országban is vághat bele edzői karrierje új szakaszába. A berlini Spandau 04 ugyanis bejelentette, hogy a szerb Nebojsa Novoszelac hat év után távozik a csapat éléről, és a 45 éves magyar szakember váltja.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szeptembertől én leszek a Spandau új edzője. A klub kiváló hírnévnek örvend Magyarországon és Európában. Nagyon várom már, hogy Berlinben lehessek, Európa egyik legnevesebb vízilabdaklubjánál” – idézi a német egyesület honlapja Gyöngyösi Andrást.
A Spandau a Bajnokok Ligája 2012–2013-as idényében a Szegeddel szerepelt egy csoportban, és mivel a kvintett utolsó helyén végzett (3 ponttal), nem jutott a nyolcaddöntőbe.
A német klub elnöke régi ismerősként köszöntheti Gyöngyösit, akivel évekkel korábban a vízben is találkozott már.
„Új megoldást kellett találnunk a Spandau számára, már csak a nemzeti csapat érdekében is – mondta Hagen Stamm. – A szerb iskola után ezután a magyar vízilabda filozófiájából próbálunk profitálni. Ismerem Gyöngyösi Andrást még a vízből, ellenfélként, örülök, hogy sikerült szerződtetnünk.”

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel

Férfi vízilabda BL: meccs nélkül is főtáblás a Vasas

Vízilabda ob I: hátrányból nyert az Eger a Debrecen ellen

Hosszú távra tervez a vízilabda élvonalban a Debrecen
