Hosszú távra tervez a vízilabda élvonalban a Debrecen

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.02.18. 10:42
Macsi Patrik továbbra is alázatosan készül a Debrecenre váró erőpróbákra (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kiss Annamária)
A férfi vízilabda ob I-ben újoncként egyre eredményesebben szereplő Debrecen tapasztalt vezére, Macsi Patrik szerint mélyről indultak, de tudták, hogy előbb-utóbb átszakad a gát.

Az újonc ellen általában minden csapat győzelemre készül, a Debrecen tavaszi rajtját látva ugyanakkor nem mehetnek biztosra a riválisok. Kádár Kálmán együttese a téli szünetet követő első három mérkőzésén több pontot szerzett, mint az ősszel összesen, az UVSE-t otthon (13–10), a Miskolcot idegenben (14–11) győzte le. A stabil középcsapatnak számító Kaposvár és az élmezőnybe tartozó Vasas ellen már nem sikerült a bravúr, de mindkét találkozón sokáig jól tartotta magát a DVSE, amely már az idény első felében is okozott nehézségeket a „nagyoknak”.

„Rendkívül erős a magyar bajnokság, nem könnyű újoncként bekapcsolódni a küzdelmekbe – ecsetelte a debreceniek szélsője, Macsi Patrik, aki 33 találattal vezeti a házi góllövőlistát. – Mélyről indultunk, mert nagy a különbség az élvonal és a másodosztály között, ráadásul amikor új csapat formálódik és sok játékos érkezik, valamelyest megbolydul a rendszer. Időbe telt, mire elsajátítottuk a taktikát, hogy a vízben is megvalósítsuk azt, amit a szakmai stáb kitalált. Még a téli időszakban is változott a keretünk, ám sikerült összeszoknunk, igyekeztünk jól kihasználni a rendelkezésre álló időt. Rögös az út, de jó irányba tartunk, szóval tudtuk, hogy előbb-utóbb átszakad a gát. Kezd beérni az elvégzett munka gyümölcse, viszont semmit sem szeretnék elkiabálni, továbbra is minden mérkőzésünkre ugyanúgy, alaposan és alázatosan készülünk.”

A sportág és a klub iránti alázatból Macsi Patrik példát mutathat, elvégre immár nyolc éve erősíti a Debrecent, és akkor sem hagyta el a fedélzetet, amikor a másodosztályba süllyedt a hajó. Az elmúlt időszak nehézségei még jobban összekovácsolták a csapatot, a légiósok pedig hamar megtalálták a helyüket és fontos láncszemmé váltak a gépezetben.

„Borzasztó volt megélni a kiesést… Utána megnyertük a bajnokságot, ám csak egy évvel később tudtunk elindulni az első osztályban – tekintett vissza Macsi Patrik. – Egyértelmű a célunk, szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, amihez odaadó játékra van szükség. Szerencsére, az idegenlégiósaink hozzáállására sem lehet panasz, ők is szeretnék, hogy ne csupán egyévados kaland legyen az élvonalbeli szereplésünk. Az esélyeinkről nehéz beszélni, mert kiegyenlítettek az erőviszonyok, de nincs ezzel baj, a nagy tétre menő meccsekért érdemes vízilabdázni.”

Ilyen lesz a szerdai is: ahhoz, hogy ellépjen a sereghajtótól, a hazai 7–6-os győzelem után Pécsről is pontokkal kell távoznia a Debrecennek. A folytatásban a Szentes és az Eger következik, vagyis rendkívül fontos másfél hét vár Macsi Patrikékra, akik hosszú távra terveznek az ob I-ben.

„Amikor gyerekként elkezdi az ember az élsportot, arról ábrándozik, hogy egyszer nemzetközi szinten is kiemelkedő klasszisok ellen játszhat. Én is így voltam ezzel, szóval örülök, hogy visszajutottunk, élvezem a játékot Debrecenben” – hangsúlyozta a 28 éves szélső.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Vízilabda: kevés gyerekkel is minőségi munka folyik Fehérváron

Utánpótlássport
2025.09.24. 20:45

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37

Szécsi Zoltán a sydney-i olimpiáról: Tudtuk, mit vittünk véghez, de fogalmunk sem volt, hogy ez mit jelent

Vízilabda
2025.09.22. 12:55

A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

Vízilabda
2025.09.21. 14:35

Vízilabda: remek rajtott vett az utánpótlás a női élvonalban

Utánpótlássport
2025.09.20. 20:37

Dudi a gyerekkor kék ege alatt – 75 éve született Csapó Gábor

Népsport
2025.09.20. 07:23

Vízilabda: a címvédő is jól kezdett az ifjúsági fiúbajnokságban

Utánpótlássport
2025.09.15. 14:24
Ezek is érdekelhetik