Vízilabda: péntektől Volvo-kupa, másodszor Kecskeméten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.12. 15:42
null
Benedek Tibor magyaráz a kecskeméti Volvo-kupára készülő csapat edzésén a budapesti Komjádi uszodában (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott múlt hónapban hivatalba lépő szövetségi kapitánya számára jó lehetőséget kínál új játékosok kipróbálására a Kecskeméten péntektől vasárnapig tartó nemzetközi torna, amelyet - hetedik alkalommal – a Volvo-kupáért írtak ki.

Benedek Tibor – aki január 10-től látja el a három olimpiai arany után a tavaly nyári londoni játékokon ötödikként végző együttes szakvezetői tisztét – az esemény alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy 18 játékossal készülnek a hétvégi megméretésre, amelyen a nemzeti csapat ellenfele a román és a kanadai válogatott, továbbá a magyar juniorválogatott lesz.

„Szeretném, ha mindenki vízbe kerülhetne a kupán, az pedig, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, fontosabb szakmai cél annál, mint hogy minél többet lőjünk például a junioroknak" – fogalmazott a háromszoros ötkarikás bajnokból lett kapitány, akinek utóbbi megjegyzése az ösztönzés egyik sajátos formájának is szólt, a rendezvényen tudniillik az eredményességet külön is díjazzák.

Nevezetesen – amint azt Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója bejelentette – a sportági utánpótlást is támogató cég a kecskeméti esemény minden magyar találata után 70 ezer forintot ajánl fel, s az így befolyt összeget a szövetség tehetséggondozásra fordítja.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke – Benedek elődje a kapitányi poszton – felidézte, hogy Debrecenben indult a hetedik esztendeje tartó nemzetközi sorozat, s a tornának Kecskemét második alkalommal lesz a házigazdája. Hozzátette: bízik benne, hogy egyszer majd megint lesz olyan Volvo-kupa, amelyen a világbajnok és az olimpiai bajnok játszik egymással.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere annak a reményének adott hangot, hogy az idei torna hozzájárul a magyar válogatott formába hozásához és további sikereihez, lehetőleg már az év fő eseményén, a nyári, barcelonai világbajnokságon. Hangsúlyozta továbbá, hogy gyakorlatilag a mostani négyes tornával debütál a tavaly átadott, európai színvonalú városi fedett uszoda.

A 7. VOLVO-KUPA PROGRAMJA
PÉNTEK

Románia–Kanada 17.00
Magyarország–Magyar juniorválogatott 19.00
SZOMBAT
Magyar juniorválogatott–Románia 15.00
Magyarország–Kanada 17.00
VASÁRNAP
Magyar juniorválogatott–Kanada 9.30
Magyarország–Románia 11.30

Legfrissebb hírek

A fiatalos lendületet és a rutint ötvözi a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.02.10. 18:14

Vízilabda: tornával emlékeznek Benedek Tiborra

Vízilabda
2025.01.22. 15:41

A rövidebb támadóidőre is felkészült a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.01.02. 16:57

Varga Zsolt: Gond nélkül továbbléptünk a fiatalokkal

Vízilabda
2024.12.30. 07:12

Férfi vízilabdázóink olimpiai szereplése: Jó eredmény, és mégsem az…

Vízilabda
2024.08.13. 12:16

Jön a meccs a bronzért – Párizsból is éremmel akar hazatérni férfi vízilabda-válogatottunk

Párizs 2024
2024.08.11. 07:07

Zalánki Gergő: Jó főpróba lesz a spanyolok elleni csoportrangadó

Párizs 2024
2024.07.30. 09:14

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25
Ezek is érdekelhetik