Női vízilabda: Drávucz még nem tett le véglegesen az élsportról

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 13:02
null
Drávucz válla nem tökéletes, egyelőre <br />előnyben a civil élet (Fotó: Szabó Miklós)
A három olimpiát is megjáró, világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes pólós, Drávucz Rita a londoni negyedik helyet követően úgy határozott – bár ebben kapott némi „segítséget&quot;, de erről később –, hogy szüksége van a pihenőre, és szeretne minél több időt a családjával tölteni. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdte a civil életét is építgetni, és állást kapott a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóságán. Ám az élsportról sem mondott le véglegesen.

„Egyelőre az olimpia után megbeszéltekhez tartom magam. Azaz kihagy egy kis időt, és nagyjából márciust mondtam neki, amikorra el kell döntenie, folytatja-e vagy sem. Tizenöt-tizenhat évet sportolt profi szinten, talán jót is tesz neki egy kis kihagyás, viszont márciustól el kell kezdeni mozogni ahhoz, hogy nyáron részt vehessen a válogatott edzésein, és bekerüljön a jövő évi Európa-bajnoki keretbe. Igen, Európa-bajnokságot mondtam, az idei világbajnokságra nem fogom fél év kihagyással elvinni" – felelte Merész András női kapitány, amikor arról érdeklődtünk, mi lesz Drávucz Ritával.

„Az állami támogatásokat kell eljuttatni az egyesületekhez, kapcsolatban kell lennem velük, ellenőrzöm az elszámolásokat – mesélte új feladatáról Drávucz . – Azt hittem, rosszabb lesz mozgás nélkül, de jó a légkör, ami sokat segít. Konditerembe, illetve néha úszni járok, meg a vállam miatt gyógytornázom. A tavaly nyári edzőtábor megviselte, és bár nem teljesen új a sérülés, eddig nem okozott nagyobb problémát – lövőmozdulat közben érzek fájdalmat."

Erre a sérülésre gondoltunk, amikor néhány sorral előbb „segítségről" írtunk. Drávuczot ugyanis keresték külföldről, illetve az Eger is szóba került, ám végül a rossz válla döntött helyette: miután nem műtéttel, hanem gyógytornával szeretne gyógyulni, a versenysport helyett marad számára a civil szféra. Ugyanakkor, mint azt Merész András is említette, egyeztettek egymással, és azóta is beszéltek, beszélnek a hogyan továbbról.

„Most még nagyon korai erről beszélni. A játék hiányzik, de a napi két edzés nem feltétlenül, meg nagyon nehéz úgy dolgozni, hogy nem százszázalékos a vállam – mondta az olimpiát megelőző szezont a Pro Reccóban töltő 31 esztendős pólós. – A munka mellett nem is tudok mindennap edzeni, ám igyekszem, mert szeretném komfortosan érezni magam a vízben – ehhez viszont még idő és türelem kell. Így nem is tudok határozott választ adni, hogy folytatom- e. Ha hiányzik a vízilabda, és meglesz a kellő motiváció, akkor újból nekiállok."

Drávucz azért teljesen nem szakadt el a pólótól, hiszen a beszélgetés elején rögtön szóba került a válogatott szerdai, spanyolországi világliga-győzelme, sőt a lányok számíthatnak korábbi társak látogatására is a pénteki edzésen, illetve a Görögország ellen szombaton esedékes egri vl-találkozón.

„Ha nem vízilabdázom, akkor is szeretnék a sport közelében maradni. Remélem, egyre több lehetőségem lesz, és majd eldől, melyik színtéren. Az edzősködés nagy felelősség, időigényes, és sok utazással jár, de gyerekekkel szívesen foglalkoznék" – zárta szavait Drávucz, továbbra is nyitva hagyva a lehetőséget, hogy újra felhúzza a 7-es sapkát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik