Benedek: Nem várható el tőlem, hogy ne izguljak

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2012.10.30. 10:21
null
Benedeknek nem volt olyan érzése, mintha az első lenne<br />(Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Megtartotta első edzését a Románia és Olaszország elleni világliga-mérkőzésekre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott, immár a megbízott kapitány, Benedek Tibor vezérletével. A stafétát egyelőre ideiglenesen megkapó, játékosként háromszoros olimpiai bajnok, negyvenéves szakember saját bevallása szerint minden rutinja ellenére izgult a premier előtt.

– Pályafutása első tréningjén van túl vezetőedzőként. Milyen volt?
– Nem volt olyan érzésem, mintha az első lenne – mondta Benedek a Nemzeti Sportnak. – Biztos segített, hogy három évig sok edzést tartottam Dénes mellett. Azt gondolom, a videózás is legalább úgy sikerült, ahogy vártam, ha nem jobban. Hosszú volt, de jól bírták a fiúk, érdekes volt, és a vízi edzés is ahhoz alkalmazkodott, ami szintén jól alakult.

– Sok újat már nem lehet önnek mutatni a vízilabdában – egyáltalán izgult még a gyakorlás előtt?
– Négyszázhúszszoros válogatott voltam, és így is izgultam minden bajnoki meccs előtt, akár gyenge volt, akár nem, így nem várható el tőlem, hogy ne izguljak egy ilyen esemény előtt. De ez csak jót tesz, mert annál jobban be tud lelkesedni az ember.

– A videózás során mit mutatott meg a csapatnak?
– A gyakorlás leginkább a szoros emberfogásra épült, főleg arról voltak vágások. Rengeteg anyagot állítottam össze támadásról, védekezésről, lefordulásról.

– A szoros emberfogás jellemzője lesz az ön által kért játéknak?
– Ez nem kérdés. Ma már nehéz végig szoros emberfogást játszani, viszont annak a néhány másodpercnek a minősége, amikor szorosat tudsz játszani, egyáltalán nem mindegy, és én ezen szeretnék javítani.

– Miként fogadták a srácok?
– Abszolút motiváltak voltak, nagyon jól éreztem magam attól, hogy ennyire szeretnék megcsinálni, amit kérek tőlük.

– Mit vár a csapattól a héten esedékes két világliga-mérkőzésen?
– Ezt a lelkesedést várom el, és azt, hogy az alapokat, amiket megbeszéltünk, mindenki csinálja meg. Lelkes, győzni akaró csapat legyen ez a maga fiatalságával együtt.

HIÁBA A RUTIN, BENEDEK TIBOR A MAI NAPIG IZGUL

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik