Férfi póló, BL: visszafoglalta trónját, hetedszer aranyérmes a Pro Recco

Vágólapra másolva!
2012.05.12. 20:16
Címkék
A három magyar olimpiai bajnokot a keretében tudó, a nagyváradi négyes döntőben ebből Kásás Tamást és Madaras Norbertet felvonultató olasz Pro Recco nyerte meg a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját, miután a döntőben három góllal jobbnak bizonyult a horvát Primorje Rijekánál. Utóbbiban a Varga fivérek, Dániel és Dénes játszanak meghatározó szerepet.

A horvátok vezető találatára az első negyed végéig néggyel feleltek az olaszok, ezzel meg is adták a folytatásra maguknak – és ellenfelüknek – a kellő alaphangot. A horvátoknak erősen kapaszkodniuk kellett, amit becsülettel megtettek. A második negyed közepére kiegyenlítettek a horvátok, de az olaszok túljutottak a holtpontjukon, és a nagyszünetre kétgólos előnnyel vonulhattak (6–4).

A Rijeka a harmadik negyedben (8–7) és a negyedik felvonásban (9–8) is felzárkózott egygólos különbségre, de egalizálni már nem tudott, a hajrá pedig a Reccónak sikerült jobban, amely megérdemelten győzött.

A Pro Recco 1964, 1983, 2003, 2007, 2008 és 2010 után hetedszer diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
3 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
5 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik