Női vízilabda: ötgólos vereséget szenvedtünk a bronzmeccsen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.04.22. 13:02
null
Drávuczék (balra) a negyedik helyen zártak (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott 18–13-as vereséget szenvedett Oroszországtól a trieszti olimpiai selejtezőtorna bronzmérkőzésén. Merész András együttese így a negyedik helyen zárt.

A világbajnoki harmadik oroszokat a januári, eindhoveni Európa-bajnokság bronzmeccsén legyőzte Merész András alakulata, s ugyanígy tett a mostani viadal nyitómérkőzésén is, mely sikernek döntő szerepe lett abban, hogy a magyar csapat első helyen végzett csoportjában és – a legjobb négy közé jutván – megszerezte az ötkarikás szereplés jogát.

A vasárnapi meccsnek ilyenformán már nem volt valós tétje, s a jobban motivált, a két legutóbbi vereségért is visszavágni akaró rivális végül biztosan nyert. Drávucz Ritáék a találkozó feléig állták a sarat, főképpen az egyformán négy gólig jutó Antal Dóra és Keszthelyi Rita révén, utána azonban fokozatosan elhúztak az oroszok, akik végül öttalálatnyi különbséggel nyerve szerezték meg a harmadik helyet az itáliai tornán.

Az első helyért olasz-spanyol összecsapást rendeznek. A házigazdák az oroszokat, a spanyolok a magyarokat győzték le a szombati elődöntőben.

NŐI VÍZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
A HARMADIK HELYÉRT
OROSZORSZÁGMAGYARORSZÁG 18–13 (5–4, 5–4, 5–3, 3–2)
Trieszt, 300 néző. V: Bianchi (olasz), Teixido (spanyol)
OROSZORSZÁG: Kovtunovszkaja – Konuh 2, Liszunova, Prokofjeva 1, Tankejeva 3, Fedotova, Ivanova 4. Csere: A. Antonova 1, Bjelova 1, Hohrjakova 1, D. Antonova 2, Beljajeva 3. Szövetségi kapitány: Alekszandr Kabanov
MAGYARORSZÁG: Bolonyai – Czigány D., Keszthelyi 3, Takács O. 1, Tóth I. 2, Szücs G., Drávucz 1. Cs: Gangl (kapus), Csabai, Kisteleki H. 1, Antal 4, Menczinger K. 1. Szövetségi kapitány: Merész András
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 14/6
Gól – ötméteresből: –, 1/1
Kipontozódott: Bjelova (14. p.), Hohrjakova (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András: – Mint egy rossz westernfilmben, nem töltött senki, csak tüzelt, és ebből az oroszok szoktak jobban kijönni. Ellenük csak kevés gólos meccsen lehet nyerni. Igyekeztünk összeszedni magunkat, de nem nagyon sikerült, kétszer cseréltünk kapust, bár nem rajtuk múlott a vereség. Megdicsértük a lányokat, hiszen amiért jöttünk, elértük, ha maradéktalanul nem is, de elégedett vagyok a látottakkal.
DÖNTŐ
Spanyolország–Olaszország 9–5 (2–1, 4–1, 1–3, 2–0)
AZ 5. HELYÉRT
Hollandia–Görögország 11–10
A 7. HELYÉRT
Kanada–Kazahsztán 17–2
Legfrissebb hírek

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
8 perce

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
32 perce

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
33 perce

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
54 perce

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
1 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
1 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik