Magyar olimpiai bajnok és szerb világbajnok Szolnokon

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 14:58
null
Kis Gábor Szolnokon folytatja (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Az élvonalbeli vízilabda-bajnokságban ötödik helyezett, ősztől a LEN-kupában induló Szolnoki Főiskola-Közgép csapatánál az évadzáró sajtótájékoztatón nagy bejelentéseket tett a klubvezetőség.

„Nem a nagyképűség mondatja velem, de az első négy helyezett csapatnak méltó ellenfelei voltunk – kezdte a Szolnoki Főiskola-Közgép férfi vízilabdacsapatának évadzáró sajtótájékoztatóját Cseh Sándor vezetőedző. – Többek között a bajnok Egertől is pontot raboltunk. A Vasassal, a Honvéddal és a Szegeddel óriási csatákat vívtunk. A mögöttünk végzett Ferencvárost négyszer is legyőztük. Természetesen nem csak a helyezésben, hanem a játékban is sokat léptünk előre. Nagy dolognak tartom, hogy az elmúlt 19 év legjobb bajnoki szereplését produkáltuk."

Mohi Zoltán klubelnök már a jövőről is beszélt, bejelentette hogy Cseh Sándorral 2013. július 15. szóló szerződést kötöttek.

Az elmúlt évad csapatából Gárdonyi András, Süveges Máté, Kovács Olivér, Pásztor Mátyás, Marnitz Gergő, Hangay Zoltán, Ramiro Georgescu, Mezei Tamás és Bálint Ákos továbbra is szolnoki színekben fog szerepelni. A keret további tagjaival folynak az egyeztetések. Eddig egy távozóról tudnak, Bálint Gergő Szegedre igazol. Az érkezők között azonban világsztárok szerepelnek.

„Az már biztos, hogy a mi játékosunk lesz az olimpia bajnok Kis Gábor, a center kedden még bajnoki címet ünnepelt Egerben – nyilatkozta Mohi Zoltán. – Szerződtettük továbbá a szerb válogatottal világ és Európa-bajnok Zivko Gocsicsot, az átlövő a Partizán Beográdból ismert leginkább. Szintén megegyeztünk a román bajnoki évad legjobb játékosának megválasztott, nagyváradi szélsővel, Tiberiu Negreannal. Mellettük az átlövő poszton szereplő, egykori magyar gólkirály Nyéki Balázs is nálunk folytatja, aki az olasz Nerviben pólózott a elmúlt szezonban, valamint Decker Attila kapus is hozzánk igazol, ő Debrecenből érkezik."

A klubelnök hozzátette, nincs még vége az igazolásoknak, egy védőjátékossal és egy balkezes szélsővel jelenleg is tárgyalnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik