Kemény Dénes elődöntőbe jutást vár az Eb-n

Vágólapra másolva!
2010.08.25. 13:45
null
Mindenkit megverhetnek, ha nem követnek el banális hibákat – Hosnyánszkytól és társaitól minimum elődöntőt várnak (Fotó: Czerkl Gábor)
Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnap kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon csoportjából bekerül az elődöntőbe.

Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szövetségi kapitánya erről szerdán beszélt a Margitszigeten azt követően, hogy csapata a sajtó számára nyilvános edzést tartott a Széchy Tamás Uszoda medencéjében.

„Előreléptünk az utóbbi tíz napban, motiváltabbak lettünk, s olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk bárkit megverni – jelentette ki Kemény Dénes. – Ehhez persze az is kell, hogy elkerüljük a banális hibákat, amelyeket a felkészülési meccseken elkövettünk. Az Eb-n minden csoportmérkőzés jelentős, a lényeg, hogy egyet se veszítsünk el, akkor egyenesen benn vagyunk a legjobb négy között, ott meg majd meglátjuk, hogyan tovább." 

A pénteki utazás előtt a szakvezető 16 játékosnak vezényelt tréninget, ezen részt vett a bővebb keret három tagja is, a horvátországi kontinensbajnokságon viszont csak 13 játékos szerepelhet.

Ott volt a gyakorláson a magyar nemzeti együttes által megnyert hétvégi Vodafone Kupáról még hiányzó Biros Péter csapatkapitány is, aki elmondta, hogy gyakorlatilag teljesen kigyógyult a gyaníthatóan allergiás megbetegedéséből, és nincs akadálya a zágrábi játékának.

Kemény Dénes segítője, a válogatottságtól már visszavonult, de ősztől klubszinten változatlanul Olaszországban, a Pro Reccónál pólózó háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor nem vállalkozott jóslásra az Eb-t illetően, azt viszont leszögezte, hogy az utóbbi időben sokat javult a válogatott.

„Remélem, még tovább is tudunk javulni" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik