Azután, hogy a Domino-Honvéd szerda este legyőzte a Szegedet a vízilabda bajnokság 3. helyért zajló párharcában – és ezzel eldőlt, hogy a honvédosok jövőre az Euroligában indulhatnak –, fény derült arra is, hogy a következő szezonban Vad Lajos fogja irányítani a Kőér utcaiak szakmai munkáját.

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Vad Lajos hosszú idő után ismét felnőtt csapatot irányíthat a medence széléről

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Vad Lajos hosszú idő után ismét felnőtt csapatot irányíthat a medence széléről
Egy hét sem kellett ahhoz, hogy a Domino Honvéd vízilabda szakosztályának vezetői megtalálják az eddigi vezetőedző Kovács István utódját, akit azután mentettek fel tisztségéből, hogy a csapat nem jutott be a bajnokság döntőjébe.
A posztra három jelölt volt: Tóth Imre, aki szezon közben másodedző volt Kovács István mellett, majd Kovács távozása után a 3. helyért zajló találkozókon vezette is az együttest; Keszthelyi Tibor, aki a junior férfiakkal világbajnokságot nyert és Vad Lajos.
A választás végül a 43 esztendős Vad Lajosra esett, akinek irányításával 2000-ben bajnokságot, egy esztendővel később pedig Szuper Kupát nyertek a Ferencváros pólósai. A jelenleg a KSI fiatal vízilabdázóival foglalkozó szakemberrel a hét végén köt szerződést a Domino-Honvéd.
Vad Lajos várhatóan július elsejétől kezdi meg munkáját a Kőér utcában, de már ezt megelőzően is résztvevője lesz azoknak a tárgyalásoknak, amelyek elsősorban a hatszoros magyar bajnok együttes játékos állományának átszervezésével kapcsolatosak.
„Meglepett a felkérés, amelyet megtisztelőnek tartok, és egy olyan kihívásnak, ami mellett nem lehet elmenni” – mondta a leendő vezetőedzője. „Két éve a Ferencváros már hívott, de akkor nemet mondtam, most viszont rövid mérlegelés után igen volt a válaszom, mert hiszek abban, hogy a Domino a jövőben is eredményes lehet.”
Vad Lajos elmondta még, bízik benne, hogy a csapat gerince megmarad és hogy melléjük sikerül erősítést jelentő játékosokat is hozni.
A Szeged-Honvéd meccsről szóló tudósításunkat itt olvashatja.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: kikapott Görögországban a Dunaújváros
Vízilabda
2023.10.08. 15:04

Női vízilabda: Vad Lajos lett a Dunaújváros edzője
Vízilabda
2023.09.19. 18:40

Férfi vízilabda ob I: Vad Lajost menesztette a Vasas
Vízilabda
2021.10.12. 12:37

Férfi vízilabda: Vissza az elitbe – ez a Vasas célja
Vízilabda
2020.05.21. 10:52
Ezek is érdekelhetik



