Női vízilabda olimpiai selejtező: magyar gólzápor a csehek ellen

Vágólapra másolva!
2008.02.17. 21:41
A várakozásnak megfelelően gólzáporos magyar győzelemmel kezdődött a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornája Imperiában, ahol Godova Gábor csapata a B betűjelű hatosban 22-1-re verte a csehek legjobbjait a nyitónapon.
A helyszíni beszámoló szerint már az első támadásból gólt szerzett Godova Gábor együttese: Szremkó Krisztina egy emberelőnyös helyzetet értékesített, aztán meg sem állt háromig az első negyedben. A folytatásban is megmutatkozott a két együttes közötti nagy tudáskülönbség, nem véletlen, hogy a csehek a második játékrész végéig sem találtak Horváth Patrícia kapujába, miközben a magyar csapatból egyre többen iratkoztak fel a góllövőlistára. A találkozó felénél már 11-0-ra vezettek Stieber Mercedesék. A csehek első - és egyetlen -találata 13-0-nál született meg. A 21 gólos győzelemnek a csoportbeli körmeccsek zárultakor még nagy jelentősége lehet. A két, egyformán hatcsapatos csoportból az első helyezettek közvetlenül a legjobb négy közé jutnak, s a másodikok és harmadikok keresztbejátszásának győztesei csatlakoznak még az elődöntős társasághoz. A pekingi olimpián az első négy válogatott lehet ott. A magyar nemzeti együttes következő ellenfele hétfő 17 órától Kanada válogatottja lesz, amely a spanyol csapat mellett az egyik legfőbb rivális a csoportban. MTI

NŐI VÍZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ (IMPERIA)

B CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország-Csehország 22-1 (5-0, 6-0, 6-1, 5-0)
A magyar góldobók: Valkay Á. 5, Pelle, Szremkó, Primász, Drávucz 3-3, Stieber, Kisteleki 2-2, Takács 1
Az 1. forduló további eredményei:
A csoport: Németország-Brazília 11-7, Görögország - Puerto Rico 15-6, Olaszország-Oroszország 7-7
B csoport: Kanada-Kuba 9-5, Spanyolország-Kazahsztán 13-9
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a Vasas duója indulhat vegyes párosban a curlingesek olimpiai selejtezőjén

Egyéb csapat
2025.10.19. 15:19

Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

Vízilabda
2025.10.18. 23:00

Különleges foglalkozást tart Cseh Sándor, a női vízlabda-válogatott kapitánya

Vízilabda
2025.10.14. 09:45

Curling olimpiai előselejtező: fölényes magyar siker Tajvan ellen

Téli sportok
2025.10.09. 21:32

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
2025.10.02. 11:16

Női vízilabda BL-selejtező: négygólos hátrányból fordított, főtáblás az Eger

Vízilabda
2025.09.28. 10:51

Női vízilabda BL-selejtező: egy furcsa kizárás után szétlövésben nyert az Eger

Vízilabda
2025.09.27. 13:39

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37
Ezek is érdekelhetik