Jobb lett volna, ha egymás között kétkapuznak Kemény Dénesék

Baksa László, Biros Péter és Hárai Balázs nem lehetett részese a szlovákok "lemészárlásának". Az említett három pólóst nem nevezte Kemény Dénes szövetségi kapitány a mérkőzésre, így ők kimaradtak az önbizalom-növelő (ha erre egyáltalán szüksége van még a számtalan nagy harcot megélt magyar válogatottnak) sikerből.

Kis Gábor köszönt be elsőként a találkozó elején, jelezve ezzel a vendégeknek, hogy ne nagyon számítsanak arra, hogy sok sót esznek majd meg a megannyi világsztár ellen. Késöbb Szivós Márton és Varga Dénes volt eredményes előnyből, amire csak Mravik tudott válaszolni a másik oldalról, így az első negyed után a mieink 3-1-re vezettek.

Az igazi "oktatás" azonban a második felvonásra maradt: a játéktudásban jóval a magyarok mögött járó szlovák válogatott ellen sorra alakították ki helyzeteiket Varga Dánielék. Az uszodába kilátogató pólórajongók csak kapkodták a fejüket a sok szebbnél-szebb magyar találatot látva. Az ember úgy érezhette, gólösszefoglalót lát a TV-ben. Ebben a negyedben nyolc góllal terhelte meg a vendégek kapuját a magyar nemzeti csapat, ami ugye percenként egy - gyakorlatilag minden támadásból betaláltunk.

A nagyszünet után úgy tűnt minden ott folytatódik, ahol a második szakasz végén abbamaradt. Molnár remek ejtését követően már egy "tizes" volt a két csapat között a különbség. A téren ekkor egy ping-pong-meccsen leléptették volna a láthatóan jóval gyengébb srácot - most azonban nem asztaliteniszről és nem gyerekekről volt szó. A találkozót be kellett fejezni!

Talán megsajnálták ellenfelüket, talán tartalékoltak a továbbiakban a mieink, de a mérkőzés második felében mindössze kettőt vert ellenfelére válogatottunk.

A Világliga döntőjére készülő magyar csapat a játék minden szépségét felvonultatva, teljes mértékben a szlovákok fölé nőve végül 17-5-re diadalmaskodott a fehérvári mérkőzésen.