Népmesébe illő történet

- Gondolom, Vácról jön.
- Nem, most Visegrádról, de valóban, csaknem mindennap megfordulok Vácott - válaszolta Kemény Dénes, a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya.
- Netán edzeget a csapatában?
- Nem, mert nem voltam még nyaralni. Butaság lenne elkezdeni az edzéseket, aztán elmenni vakációzni. Éppen ezért tíz nap pihenés következik, és majd november elsején kapcsolódom be a munkába.
- Hogyan sikerült az elmúlt idény?
- Hirtelenjében nem is tudom, hányadikak lettünk, azt hiszem, tizenhét csapat közül a tizennegyedikek. Csak három meccsen játszottam, mert nem mindig értem rá, ráadásul az utolsó találkozókon sem szerepelhettem, mert eltörött az ujjam. De nem is a meccs volt a lényeg, hanem az edzés. Észrevettem, ha egy hónapig rendszeresen lejártam tréningezni, sokkal jobb fizikai állapotba kerültem, jobb lett a közérzetem.

- Jó gazdaként az éttermére is ránéz?
- Gyakran nézek be, de nincs rám szükség, inkább fogyasztó vagyok.
- Mi a specialitás?
- Jó vadételeink, valamint olaszos, latinos fogásaink vannak. De a Magyarországon divatos, amolyan fitneszirányba mutató ételek is felkerültek az étlapra. Úgy alakítottuk ki, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt.
- Önnek mi a kedvence?
- Elsősorban a halételek. Rendkívül egészséges hetenkét kétszer halat enni, és mert otthon nem bíbelődik vele az ember, no meg a vadásztanyán sem halat szokás fogyasztani, kihasználom az étterem adta lehetőséget. Leginkább a vaslapon sült tintahalat rozmaringosan kedvelem, a hazai halak közül a süllőt szeretem, de most rászoktam a harcsapörköltre túróscsuszával.
- Csak nem cseréli fel a vadászatot a horgászatra?
- Annak idején sokat horgásztam, más kérdés, hogy évente talán ha ötször-hatszor került hal az asztalra - Olaszországban szoktam rá. Azért szeretem egyébként a süllőt, mert van közeli tengeri rokona.
- És a nagy szerelem, a vadászat? Kihasználta az alkalmat az olimpia után?
- Kevesebbet voltam, mint szerettem volna, de ha kijutottam a tanyára, akkor is inkább kikapcsolódásra vágytam, a barátokkal beszélgettem, és nem feltétlenül vadásztam.

- Pedig most a szarvasok vannak célkeresztben.
- Igen, szeptembertől lehet kilőni őket február végéig, vaddisznót pedig egész évben. Egy szép bika, bocsánat jó bika, mert a vadászoknál így szokás nevezni, azért puskacsővégre került.
- Azt mondja, kikapcsolódik. Nem a maradni vagy nem maradni a magyar válogatott élén dilemmája foglalja le a gondolatait?
- Ez lenne a logikus, de nem így van. A végső döntést november végén hozom meg, valószínűleg stresszben töltött több napot követően. A szempontokat már tisztáztam magamban.

Sírás és falhoz vágott távirányítók

- Mi szól a távozás mellett, és mi ellene?
- Ha egyértelmű lenne, akkor már régen eldöntöttem volna. A maradás mellett szól, hogy ez a csapat máig győzni képes együttes. A legnagyobb kihívás, hogy ne rontsuk el az eddig elért fantasztikus eredményeket a következő négy évben, a motiváció pedig éppen a kockázatvállalás, hiszen túlságosan kényelmes lenne az elköszönés. De nem akarok ebbe belemenni, alapvetően úgy gondolom: egy számomra megfelelő ajánlatot el tudok fogadni, hacsak nincs túl nagy különbség egy másikhoz viszonyítva. Inkább maradnék, mert itthon érzem jól magam, ráadásul a fiaimmal sem akarok már külföldre költözni, pláne egymástól távol élni, mert olyan korban vannak - tizenegy és tizennégy évesek -, amikor igazán szükség van az apjukra. Szóval úgy érzem, inkább Magyarország.
- Honnan kapott még ajánlatot?
- Nem érdekes…
- Kluboktól és válogatottaktól is?
- Csak válogatottól, akad köztük igen konkrét is - de mindenkinek mondtam: novemberben határozok.
- Mennyiben változna a munkája, ha egy másik ország együttesét irányítaná?
- Ahova hívnának, ott remélik az aranyat, és kitűzik célként a dobogót. Mi viszont mindig az aranyat céloztuk meg, és ezt várták el a szurkolók is. Mindenképpen kényelmesebb egy olyan csapatot irányítani, amely a harmadik helytől a hetedikig végezhet, és elcsípi a bronzérmet, mint mondjuk, a magyar csapattal dolgozni, amely az elsőtől a negyedik helyig végezhet… Szebb cél az első hely, de stresszesebb is.
- Tegyük fel, magyar kapitányként ténykedik továbbra is. Mit gondol, hányan maradnak meg az Athénban aranyat nyerő csapatból Pekingre?
- Mindenesetre csodálkoznék, ha a magyar válogatott ugyanebben az összeállításban szerepelne. Lehet tippelni, de én sem gondoltam el előre Sydney után, hogy kit válogatok be az athéni játékokra. Az, hogy a sydneyi olimpiához képest négy helyen változott a csapat, csak támpont, amúgy az élet, a teljesítmény, a személyi igazolványban szereplő születési dátum, no és az edző együttesen határozza meg.
- Ha távozna, milyen használati utasítást adna együtteséhez?
- Bárki is lesz az utódom, kap egy respektet, amelyet a csapat kiharcolt magának a nyolc év alatt. Ha szakmai tanácsot kér tőlem, szívesen adok, de ez nem nagyon szokás az uszodában, nem az a hely. Itt mindenki tud mindent, és nincs is ezzel semmi baj.
- Egyetért-e azzal a megállapítással, amelyet az egyik kollégám tett, hogy ez minden idők legjobb magyar válogatottja?
- Maximálisan. Ugyanakkor respektálom, ha valaki nem így vélekedik. A tizenhat világversenyen elért tizenöt dobogós hely, kilenc aranyérem árulkodó adat, noha tudom, nehéz összehasonlítani azzal az időszakkal, amikor négy év alatt két-három világversenyt rendeztek. De az sem volt jellemző régen, hogy egy nagyon szoros, utolsó negyed közepén eldőlő meccs vesztese tizedik lesz, a győztes pedig aranyérmes. Manapság igen sűrű a mezőny. De lehet itt eszmét cserélni, az eredményjelző világosan beszél. ---- - Mi volt a legkellemesebb tapasztalata a diadal utórezgései közepette?
- Az, hogy nem találkoztam olyan emberrel - akár órákat, akár csak két percet beszéltem vele -, aki ne osztotta volna meg velem az élményeit a döntő utolsó negyedéből. Mindenkinek megvan a saját története: azt mesélték, mikor vágták oda a falhoz a távirányítót, mikor kapcsolták ki a tévét, mit ittak a meccs után, mikor sírtak, az elején vagy a végén, és így tovább. Nem teljesen kapcsolódik ide, de megkaptam Török Lászlótól a győzelem után melegében készült rádióinterjúkat, így a Kásás Tamással és a velem készültet. Nem tudtuk, mit mondott a másik, éppen ezért volt nagyon jó érzés hallani, hogy mindketten kiemeltük, mennyire örülünk annak a négy játékosnak a sikerének, akik Sydneyben nem voltak ott. Mert ha veszítettünk volna, Kásás Tamás még olimpiai bajnok marad, de ők négyen nem. Ebből az epizódból is kiderült, miért tud nehéz helyzetben is egységes maradni a csapat.
- Lásd a döntő utolsó felvonását.
- Az népmesei történetbe illő volt, annyi bizonyos. A jó, aki érdemes volt az olimpiai aranyra, mert az összes addigi meccsét megnyerte, látszólag pórul jár, látszólag megfosztják tőle, igazságtalanul egy kicsit, aztán mégsem történik meg a baj…
- A fiainak is sokat mesélt?
- Velük napi szinten tartottam a kapcsolatot. Kristóf már elég nagy ahhoz, hogy nehezen viselje a feszültséget, tisztában van vele, hogy mit lehet veszíteni egy ilyen versenyen. Viktor inkább csak tisztán szurkolt, ő még kicsi - ő egyszerűen boldog volt.
- Nem kérdezték meg, hogy mikor tanult meg magas térdemeléssel sprintelni a medence szélén?
- Nem, de legutóbb a gimiben futottam így. Talán azért választottam ezt a futásfajtát, hogy ne csússzak bele a vízbe, mert nagyon keskeny volt a hely. Vagyis a csúszós kő is szerepet játszott, de inkább az, hogy egytized másodperccel a vége előtt még meg kellett várni, hogy a szerbek eldobják a kornert, meg egyáltalán az utolsó két percben derült ki, hogy meglehet az arany. A feszültség ezt váltotta ki belőlem.

Hatvanas pulzussal akart meccselni

- Már őszintén elárulhatja, mit érzett öt hetes állásnál?
- Azt, hogy ha így marad a játékunk, nem tudunk fordítani. Igyekeztem persze palástolni, éppen ezért, amikor felálltam a padról a harmadik negyed után, az első lépést követően átvillant az agyamon, hogy nyugalmat és magabiztosságot kell mutatnom. Semmiképpen sem akartam leszidni a játékosokat, mert nem voltak igazából hibásak, egyszerűen nem ment annyira a játék. Van ilyen.
- Egyébként is nyugodtnak tűnt a meccsek alatt.
- Biztosan az öregség az oka, az idén betöltöttem az ötvenet. De komolyra fordítva a szót, valószínűleg a tapasztalattal magyarázható, mégiscsak a tizenhatodik világversenyen ültem a kispadon. A szerbek elleni csoportmeccs előtt például nagyképűen elhatároztam, hogy hatvanas pulzussal ülöm végig a találkozót, ami ugyan nyolcvan lett, de mégsem száznegyven. Ténylegesen nyugodtabb vagyok, nem úgy két meccs között. Furcsán hangozhat, de Athénban negyvennyolc órából negyvenhét telt el feszültségben és csak egy nyugalomban. Nyilván azért, mert a két meccs közti időszakban nagyon sok mindent lehet jól és rosszul csinálni egyaránt.
- A novemberi döntéséig hátralévő heteket is úgy éli majd meg, mint az olimpiai meccsek között eltelő két napot?
- Így van. A csapathirdetések előtti stresszbe kerülök, és magamba zárkózom. Nehéz döntés előtt állok, néhány napig ezzel kelek, ezzel fekszem, és amíg nem határozok végleg, az utolsó órákban is bizonytalan leszek.

Leghosszabb ideig a kispadon
Rajki Béla: 1951-52, 1955-57, 1969-73
Gyarmati Dezső: 1973-80, 1986
Komjádi Béla: 1924-32
Kemény Dénes: 1997-??? ---- A játékosokat már nagyon zavarta, hogy Kemény Dénesnek nincs olimpiai aranyérme, a szakvezetőknek ugyanis nem jár medál. Persze a magyar pólósok eddig is megtalálták a módját, hogyan engeszteljék ki a mestert: akárcsak Sydneyben, Athénban is megszerezték azt a magyar zászlót, amelyet az eredményhirdetésnél húztak fel, ellátták aláírásukkal, majd átnyújtották Kemény Dénesnek. Vagyis két speciális ötkarikás aranyéremmel büszkélkedhetett eddig a kapitány, egy hete pedig igazi is került a nyakába. "A srácok már Sydney után szerettek volna egyet másoltatni, de akkor nem sikerült nekik. Mostanra változott a helyzet, ugyanis a roadshow első állomásán, Szegeden valódi érmet nyújtottak át nekem. Ezüst szegélyű, az egyik oldalán a sydneyi, a másikon az athéni medál másolata látható. Mondtam is magamban, már biztos nem akarják, hogy maradjak, hiszen az éremnek nincs harmadik oldala…" - jegyezte meg kajánul Kemény Dénes. ---- Gyarmati Dezső (1973-1980 között és 1986-ban volt szövetségi kapitánya a pólóválogatottnak, olimpiai, világ- és Európa-bajnokságot, Világkupát nyert a csapattal): "Egyértelmű választ nem tudnék adni. Kemény Dénes nevéhez nagyon szép eredménysorozat fűződik, és ott bujkál a kisördög, vajon nem lehet-e meg mondjuk, a harmadik olimpiai cím is. A harmadik után pedig ugye még szebb búcsúzni. Akárhogy dönt Dénes, megértem."

Baróti Lajos (1957-1966 és 1975-1978 között 117 alkalommal, négy világbajnokságon ült a labdarúgó-válogatott kispadján): "Először is gratulálok Kemény Dénesnek a kitüntetéshez. Szerintem az ő esetében fel sem vetődhetne a kérdés, hogy menjen vagy maradjon-e. Úgy gondolom, aki ilyen csapatot rakott össze, és ilyen eredményeket ért el, az már csak nemzeti érdekből is maradjon, és remélem, ez így is történik."