Póló: A 6. fordulóban Vasas–Honvéd derbi

Vágólapra másolva!
2003.09.08. 22:18
Címkék
A Magyar Vízilabda-szövetségben elkészítették a következő idény ING OB I-es férfibajnokságának sorsolását. Mi más is érdekelhetné leginkább a sportrajongókat, mint az, hogy mikor találkozik egymással az első körben az öt olimpiai és hat világbajnok pólóst felvonultató Domino-BHSE és a három ötkarikás elsőt, valamint öt világbajnokot felvonultató Vasas-Plaket-Euroleasing. Nos, a két favorit a hatodik fordulóban, november 8-án csap össze a Komjádi-uszodában, jóllehet változásokra mindig lehet számítani a programban. Egy biztos, az október 4-én esedékes második fordulóban a Szeged–Szolnok mérkőzés pályaválasztói joga felcserélődik, míg a bajnok Honvéd kérte, hogy a Szentes elleni idegenbeli meccsét október 9-én játszhassa le. Ennek oka, hogy Kovács István csapata a német Spandau 04 meghívásának tesz eleget, és október 2–6-ig Berlinben vesz részt nemzetközi tornán.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
2 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
2 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
3 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
3 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
3 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik