Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 23:57
null
Mikel Arteta szerint három góllal is vezethetett volna az Arsenal (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain a visszavágón is nyert az Arsenal ellen, így kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája május 31-i döntőjébe. Mikel Arteta és Declan Rice szerint Gianluigi Donnarumma volt a párizsiak legjobbja, míg Asraf Hakimi és Joao Neves szerint a jobb csapat jutott tovább.

Az 1992–1993-as idény óta idén először találkozik francia és olasz csapat a Bajnokok Ligája döntőjében, akkor a Marseille a Milannal játszott, most pedig a PSG néz szembe az Interrel.

„Először is gratulálok a párizsiaknak a döntőbe jutáshoz. Ha megnézzük, ki volt a legjobb játékosuk a pályán a két mérkőzésen, akkor a kapusuk, Gianluigi Donnarumma volt az. Ő jelentette a különbséget a párharcban. Úgy gondolom, nagyon közel voltunk, sokkal közelebb, mint ahogy az eredmény mutatja. Örülök, hogy jól kezeltük a ránk nehezedő nyomást. Büszkeséggel tölt el, ha arra gondolok, ahogy a játékosaim az egyik legjobb európai csapat ellen játszottak. Két évvel ezelőtt még senki se gondolta, hogy bejuthatunk a BL-be” – idézte Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzőjének szavait az uefa.com

„Húsz perc után már három-nullára is vezethettünk volna. Kellett volna valami extra, hogy a mi irányunkba forduljon a párharc, de ez nem sikerült. Mindkét meccsen hosszú időszakokon keresztül sokkal jobbak voltunk náluk, mégsem mi játsszuk a döntőt és ez fáj. Ha meg akarjuk nyerni a BL-t, akkor ezen változtatni kell. Mindkét tizenhatoson belül ők voltak a jobbak, a kapusok és a csatárok terén is” – zárta gondolatait Arteta.

„Ez kiábrándítóan fájdalmas. Annyira dominánsan kezdtünk... Ha az első tizenöt-húsz percben betalálunk, akkor teljesen más meccs lett volna. Úgy éreztem, nem így kellett volna történnie, mindent beleadtunk. A két találkozó alatt három-négy gólt is lőhettünk volna, de Donnarumma hihetetlenül jó volt. Az életben néha veszítened kell ahhoz, hogy nyerj. Túl kell lépned a kudarcon, hogy mentálisan fejlődj. Jelenleg ezen a szakaszon megyünk keresztül – vélte Declan Rice, az Arsenal középpályása, majd a sérülésekről beszélt. – Ez nehéz, az egész idényt öt vagy hat legjobb játékosunk nélkül játszottuk le. Három meccs van hátra a hosszú idényből, mindent megteszünk, hogy győzelmekkel zárjuk a bajnokságot.”

A második párizsi gólt szerző Asraf Hakimi így értékelt: „Mindenki láthatja, csodálatos a hangulat. Nagyon keményen dolgoztunk ezért a pillanatért, nagyon boldogunk vagyunk. Nehéz mérkőzés volt, nagyon boldogok és büszkék vagyunk a győzelem miatt. Luis Enrique fantasztikus munkát végzett. Létrehozott egy csapatot, keményen dolgozott a színfalak mögött, ő egy zseni.”

Joao Neves az Arsenalt méltatta és a PSG játékáról beszélt: „Az Arsenal nagyon erős együttes, remek futballistákkal és remek csapategységgel, de úgy gondolom, mi voltunk a jobb csapat. Tartottuk magunkat a játéktervhez, ez a legjobb módja a győzelemnek, ennek köszönhetően magabiztosak vagyunk. Örülünk, hogy bejutottunk a BL-döntőbe, mindent beleadunk, hogy Párizsba vihessük a trófeát.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, két győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Az Arsenal a visszavágó elején kihagyta a helyzeteit, majd kétgólos hátrányban már későn kezdett el kapaszkodni.

 

Legfrissebb hírek

Inzaghi: Tiszteljük a PSG-t, de a párizsiak is tarthatnak tőlünk!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:07

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

Angyalok szárnyán – A Francesco Acerbi-portré

Képes Sport
2025.05.21. 13:04

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09
Ezek is érdekelhetik