Kemény-legények 2.

Vágólapra másolva!
2003.09.06. 22:16
Címkék
Az előző film sem volt rossz, csak elmaradt a happy end. Sztancsik Tamás a 2001-es budapesti Európa-bajnokságon követte végig kamerájával a magyar férfiválogatottat, ám az olimpiai bajnokok végül "csak a harmadik helyen zártak.
A Magyar Televízió riportere most megint nekiindult, a recept pedig a szokásos volt: nincs stáb, csupán egyetlen kamera, azzal viszont így mindenhová eljutni. És ő ott volt mindenütt Barcelonában, így vasárnap 16.25-től az MTV egyes csatornáján mindenki megnézheti, mi történt a háttérben, mit gondoltak a játékosok és a csapathoz közel álló emberek azon két hét során, amely alatt együttesünk elhódította a világbajnoki címet. A D’Accord-csoport hathatós támogatásával készült riportfilmről elöljáróban csak annyit, hogy az eredeti tervek szerint három hete, vasárnap este, az Amiről nem beszélünk című műsorban kapott volna helyet, ám az elővetítésen a Telesport vezetője, Vitray Tamás annyira jónak találta, hogy javallotta, találjanak egy nézettebb műsorsávot az ezúttal oly emlékezetes módon révbe ért Kemény-legények számára.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
3 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
3 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
3 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
3 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
3 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik