A mester liláról zöldre váltott

– Ez azért delikát szituáció. Múltkor egy autós rádióreklám arról szólt, hogy a csajnak csak az autója a régi, minden más új. "A pasid a régi?” kérdésre például úgy válaszolt: nem, már egy vízilabdással járok. Itt most olyan kultusza van a pólónak, hogy ezt muszáj volna meglovagolni. Más dimenzióba kellene helyezni a vízilabdát, elvégre a klasszikus, Nyugat-Európában menő látványsportokban esélyünk sincs hasonló szintre elérni.

– A Fradiban mit akarnak tenni az ügy érdekében?

– Jövőre haza kívánjuk hozni a még kint lévő világsztárjainkat: Benedek Tibit, Varga Zsoltot és Märcz Tomit. Az előzetes tárgyalásokon mindenesetre túl vagyunk.

– Relatíve ellentmondásos, hogy miközben rájuk fenik a fogukat, három kulcsemberüket sem tudták itthon tartani: Hosnyánszky, Kádár és Katonás is Olaszországba szerződött.

– Csak látszólagos az ellentmondás: jóval könnyebb Benedek Tibi kinti fizetését itthon előteremteni a szponzorok segítségével, mint egy, a jó kategóriába tartozó vízilabdázó horribilis igényeit kielégíteni. Ebben a sztoriban az a legszomorúbb, hogy egy tizenkilenc és egy huszonkét éves srác nem érez magában annyi erőt, hogy a magyar bajnokságban bebizonyítsa, érdemes a válogatottságra. Kétségtelen, hogy a jelenlegi csapatban ott van a sportág Zidane-ja és Ronaldója, ettől függetlenül lehetne bennük annyi ambíció, hogy úgy érezzék, bekerülhetnek melléjük.

– Mint az első, és harminc évig utolsó világbajnoki cím kiharcolásának hőse mit szólt az utódok barcelonai teljesítményéhez?

– Folyamatosan figyeltem az eredményeket, de sajnos épp akkor Hollandiában hajóztam a csatornákon, feltöltődés végett a szezonkezdet előtt. Ja, az egyébként nem mindennapi történet, amit ott átéltem… Lekéstük az egyik zsilipelést, kénytelenek voltunk visszafordulni, de olyannyira ránkesteledett, hogy a vitorlást végül a préri közepén kötöttük ki egy fához. Na most hajnali negyed háromkor valami irgalmatlan csörömpölésre ébredtünk – kiderült, hogy a part mentén vezetett egy bicikliút is. Egy komputergyártó cég munkatársa kerekezett hazafelé, huszonegy éven át nem történt vele semmi, most viszont bringástul átzúgott a kötélen…

– Ellentétben vele, kanyarodjunk vissza – a vízilabdához. A rájátszás rendszeres szereplői közül csak a Fradiban nem játszik világbajnok, s vélhető, az ön által említett népszerűségi hullámot elsősorban a válogatottakkal lehet meglovagolni. Nem nehéz így csapatot építeni?

– A csapatépítés egy dolog, a körítés a másik. Ennyi okos emberrel, ahányan dolgozunk a magyar vízilabdában, valahogy meg kellene oldani, hogy nézzék a mérkőzéseket. Tizenöt-húsz egyéniség nőtt fel az utóbbi években, hihetetlenül tehetséges srácok, bűn, hogy az esetek nagy részében ötszázan kíváncsiak rájuk. Nem tudom, a lebonyolítási rendszer jó-e. Az alapszakasznak mindenképpen jót tenne, ha izgalmasabbá válna. Olaszországban a hazai csapat kap négy gól fórt, mindegy, ki az ellenfél. Nálunk akkor is a jobbat segítik, ha rosszul megy neki. Itáliában a Syracusa nem verte meg minden évben a Posillipót, de három-négy évente egyszer igen. Ennyi kell a rajongóknak is. Ha van esély a meglepetésre, jön a közönség. Csak a sztárok miatt nem biztos, hogy hétről hétre kilátogat. Ha végre megtelnek az uszodák, szponzort is könnyebb szerezni. A Fradiban ott van pédául Szöllősi Tamás. A Jégcsákány kft. főnöke, teljesen beleszerelmesedett a sportágba, olyan hátteret ad a többi támogatóval együtt, hogy minden fontos meccset a Komjádiban játszhatunk, és az alapszakaszban az összes mérkőzésünkre ingyen jöhetnek be a szurkolók. Még dolgozunk azon, hogy a tizenkét év alatti gyerekek kapjanak fagyit vagy csokit – mindent elkövetünk, hogy ne üres lelátók előtt kelljen játszani.

– Hanem akadna egy keményebb kérdés is: Csapó Gábor a Fradiban – ez azért kissé fura. Pláne úgy, hogy az UTE kispadjáról ült át.

– Sajnos, a kötődés már nem annyira érdekes a huszonegyedik században. Régebben nyilván nem fordult elő, hogy valaki tizenöt évet játszott az Újpestben, tizenhármat pedig a Vasasban, aztán kikötött a Fradi kispadján. Én azonban másképp élem meg ezt az egész történetet: nagyon szeretem a vízilabdát, s bár nem hiszem, hogy adósa volnék, úgy látom, a kapcsolatrendszeremen keresztül most a ferencvárosiaknál tudok a legtöbbet tenni a sportágért. Miután Veres Tibor, aki az UTE-t támogatta – jóllehet gyerekfejjel Fradi-szurkoló volt – úgy döntött, hogy szívesebben szponzorálná az FTC-t, én is vele tartottam, miután az előző két év során érzelmileg is elég jó viszonyba kerültünk, azaz eléggé kötődöm hozzá. És még egyszer mondom: itt többet tehetek a vízilabdáért.

– Sportszerű, hogy magával vitt néhány újpesti kulcsembert, holott nem sokkal azelőtt arról beszélt, milyen nagyratörő tervei vannak ezekkel a srácokkal Újpesten?

– Amikor az UTE-hez szerződtem, ők még nagyon gyerekek voltak – mostanra olyan fiatalemberek lettek, akiknek már van saját elképzelésük. A Fradi ebbe nyilván jobban passzolt, azaz nem elsősorban azért jöttek, mert én szóltam nekik. Egyébiránt manapság teljesen normális, ha kicserélődik egy csapat – akár futballról, akár vízilabdáról van szó. Mondom ezt én, akinek amúgy teljesen furcsa a szituáció, elvégre abban nőttem fel, hogy tíz éven át valaki egy csapatban játszik. Ettől függetlenül igyekszem haladni a korral, még így, ötvenhárom évesen is.