Benedekék már finalisták

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.13. 20:30
Címkék
Olaszországban az egyik döntős már megvan, a másik lassan készülődhet a fináléra. Utóbbi sztori már meghökkentőbb: a Posillipo óriási bravúrt végrehajtva győzni tudott Bresciában.
Olasz férfibajnokság

Elôdöntô, 3. mérkôzés: Recco (Benedek 2)–Florentia 9–7. A három gyôzelemig tartó párharcot a Recco nyerte 3–0-ra. Brescia–Posillipo Napoli (Kásás, Steinmetz B.) 9–11. Összesítésben a Posillipo 2–1-re vezet.
Olasz férfibajnokság

Elôdöntô, 3. mérkôzés: Recco (Benedek 2)–Florentia 9–7. A három gyôzelemig tartó párharcot a Recco nyerte 3–0-ra. Brescia–Posillipo Napoli (Kásás, Steinmetz B.) 9–11. Összesítésben a Posillipo 2–1-re vezet.
Holott a zömében szerbek és horvátok alkotta hazai gárda tűnt igazán esélyesnek, az első mérkőzés magabiztos betakarítását követően Nápolyban csak a hosszabbításban veszített Kásásék ellen. A harmadik összecsapáson aztán végig a KEK-győztes uralta a terepet annak ellenére, hogy ezúttal is érvényesült a hazai pálya előnye. A nápolyi, 20–13-as kiállítási arányt hozó összecsapást követően ezúttal az emberelőny-viadalban 16–10 volt a Bresciának, ám míg Baracék a tizenhatból mindössze négy fórt értékesítettek, addig Silipóék tízből hatot. "Kipontozódtam, így már könnyen nyerhettek a fiúk – ironizált Kásás Tamás. – Komolyra fordítva a szót, egyértelműen azzal nyertünk, hogy remekül játszottunk, remekül használtuk ki a fórokat. Jól járt a labda, mindig az lőtt, akinek kellett.” Arra a kérdésre, hogy hányan kapták fel a fejüket a kissé váratlan siker láttán, olimpiai bajnokunk így válaszolt: "Másutt talán sokan, Nápolyban viszont természetesnek vették, hogy győztünk. Itt akkor hangosabbak, ha kikapunk, ezúttal csupán gratuláltak. Most viszont már jó volna kedden véget vetni a csatának: nem csak azért, hogy legyen tíz napunk felkészülni a döntőre, de azért is, hogy ne kelljen Bresciába utaznunk.”
Ahogy a Recco megspórolta a firenzei légyottot: Benedek Tiborék a várakozásoknak megfelelően "három szettben” takarították el a LEN-kupa-döntő vesztesét, és a legjobb úton vannak afelé, hogy akárcsak tavaly, a négy között megint hatból hat meccset nyerve diadalmaskodjanak.
Legfrissebb hírek

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
8 perce

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
8 perce

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
35 perce

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
36 perce

Djokovics nyerte a Grand Slam-győztesek csatáját Sanghajban

Tenisz
50 perce

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
1 órája

A Puskás védője is készül ellenünk – itt az örmény keret!

Foci vb 2026
1 órája

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik