Hátul már nincs baj

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.15. 22:13
Címkék
Hogy a nyugati elit szintjét nem csupán játékerőben kezdik ismét megközelíteni (lefőzni…) tehetősebb klubjaink, arra egyre több – megnyugtató – bizonyságot szolgáltatnak. A Vasas-Plaket január elején egy hollandiai tornán hangolt az idei KEK-sorozatra, míg a Domino-BHSE most Marseille-ben készül a szombat esti, Olympique Nice ellen esedékes BL-nyitányra. (Korántsem mellesleg: hasonlóképpen akklimatizálódik a kupa másik nagy esélyese, az olasz Recco is, Benedek Tiborék ugyanis hétfő óta első meccsük helyszínén, Barcelonában edzenek.)A magyar bajnok természetesen nem üdül a Riviérán, jóllehet a szikrázó napsütés és a tizenhárom fokos langyosság akár kikapcsolódásra is csábíthatna. "Kétszer edzünk, délelőtt kevesebbet játszunk, este öt negyeden át kétkapuzunk a marseille-i csapattal, amelyben két magyar is van: volt játékosunk, Takács Attila, valamint Tromler Miklós – mondta Kovács István, a Domino-BHSE mestere. – A védekezés elég jól megy, három-négy gólnál egyszer sem kaptunk többet, a támadás viszont egyelőre akadozik. Persze, ezen nem kell csodálkozni, hiszen otthon kemény úszóedzésekkel zártunk, itt pedig ugyanúgy tréningezünk a tornateremben is, mintha otthon készülnénk egy hét végi meccsre. Azaz szombatra kell igazán formába lendülni, s addig bőven feljavulhatunk elöl is.”A gárda csütörtökön délután költözik át Nizzába, Kovács ott fogja megnézni a BL-ellenfélről készült felvételt, amelyet a marseille-iek edzőjétől, Nikola Sztamenicstől kapott. "A Nizzában csupán három francia van, a cserecenter, a cserekapus, meg egy védő, a gerincet szlovákok és hollandok alkotják: minthogy egymás után harmadszor jutott be a nyolc közé, aligha lehet gyenge csapat” – fejtegette a szakvezető, aki ettől függetlenül csakis a győzelemmel lenne elégedett a startnál. A honvédosoknak amúgy már csak azért is illene diadalt aratniuk, mert seregük (túra)vezetője maga a vezérkari főnök, Fodor Lajos. Márpedig ezen a hétvégén a hadseregtábornok egyike lehet azon kevés honi illetőségű parancsnoknak, aki lát egy magyar hadat vízi csatát nyerni…
Legfrissebb hírek

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
9 perce

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
26 perce

Nem volt győztese a Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
29 perce

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
32 perce

Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

Labdarúgó NB II
32 perce

Tovább robog a Csákvár

Labdarúgó NB II
35 perce

A Hír-Sat és a Red Velvet nyerte a strandkézilabda-bajnokságot

Kézilabda
38 perce

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
42 perce
Ezek is érdekelhetik