Martin: A jogászokon a sor

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2002.10.10. 23:07
Címkék
– Nem könnyű elérni. Sokasodnak a gondok?–Csupán az egész napom telefonálással telt, le is merült a mobilom. A fellebbviteli bizottság döntése óta hívás hívást követ – válaszolta Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke.–Csodálkozik?–Nem, abszolút nem.–Mi a szövetség álláspontja az ügyben?–Nézze, egyelőre csak az újságokból értesültünk az eseményekről. Még nem kaptuk kézhez a másodfokú testület határozatát, nem vagyunk tisztában a döntés indokaival, úgyhogy várunk a postásra. –Ön május 19-én, az ominózus mérkőzés után kijelentette: mindenképpen az elnökség hozza meg a végső határozatot. A legújabb hírek szerint viszont erre nincs is lehetősége. Nem érzi ezt kínosnak?–Az elnökség döntött úgy, hogy saját hatáskörébe vonja az ügyet. Engem pedig felkért ennek a közlésére. Egyébként nem olyan egyértelmű a helyzet, ahogyan azt Loványi Róbert nyilatkozta az újságokban, hiszen az általa említett kormányrendelet ellentétes a szövetség fegyelmi szabályzatával. Ellenben utóbbi összhangban van a sporttörvénnyel. Azaz várjunk még az egyértelmű kijelentésekkel.–Meddig?–Jövő héten, ha minden igaz, szerdán rendkívüli elnökségi ülést tartunk, ahol foglalkozunk a témával. Addig remélhetőleg a fellebbviteli bizottság határozatát is kézhez kapjuk, és kialakítjuk a jogi álláspontunkat. – A távirati irodának azt nyilatkozta, hogy a szerdai döntés után le kell vonni a személyes konzekvenciákat. Mire gondolt?– A fegyelmi testületek összetételére. Ki kell vizsgálnunk, miért tartott eddig az ügy, továbbá hogy miért hoztak ennyire ellentmondó ítéleteket.–Amúgy melyikkel ért egyet? Mit tart példás büntetésnek? Merthogy május óta ezt hangsúlyozta.–Erről egyelőre nem nyilatkozom. Maradjunk annyiban, szerdán meglepődve hallottam, hogy a fellebbviteli bizottság milyen döntést hozott, nem erre számítottam. De ne kérdezze, mit tartanék helyes büntetésnek, mert a harmadfokú testületnek, az elnökségnek én is tagja vagyok ugyebár, azaz még lehet, hivatalosan foglalkozom a történettel. Egyelőre azonban a jogászokon a sor.–A jogi hercehurca tovább rontja a sportág megítélését. Egyetért ezzel?–Sajnos így van. Elkeserítő, hogy öt hónap alatt csak eddig jutottunk…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik