A Recco ismétlésre kész

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2002.10.04. 20:30
Címkék
Azért Olaszországban sem mennek a szomszédba egy kis túlbonyolításért. Egy éve azért kellett az első osztály létszámát 16-osra duzzasztani, hogy a Pescara – amely irányítóinak hagyományosan nagy befolyásuk van a szövetség vezetésében – ne essen ki a második osztályra. Igaz, a mamutmezőnynél szóba sem jöhetett a "mindenki mindenki ellen oda-vissza” formula, ezért négy négyes csoportra, majd az ott elért eredmények alapján két nyolcas gruppára osztották a gárdákat. Idén tovább kuszálták a szálakat, avagy két nyolcasban kezdenek a csapatok, majd négy kvartettben folytatják: az A-ban az első két-két helyezett, a B-ben a harmadik-negyedikek, a C-ben az ötödik-hatodikak, a D-ben a hetedik-nyolcadikak küzdenek. A nyolcas rájátszásba az A-csoport együttesei bizton bekerülnek (azaz ennek a hat körnek nincs sok értelme), akárcsak a B első két helyezettje, az itteni harmadik és negyedik a C első és másodikjával meccsel a negyeddöntős helyért. Tudták követni? Cserébe megkíméljük az olvasót a kieső helyek eldöntésére kifundált szisztéma ismertetésétől.Ennél alighanem fontosabb, hogy ebben az esztendőben is igen erős a magyar érdekeltség az együttesekben – noha kevesebb honfitársunk várja a rajtot, mint egy évvel ezelőtt. Másutt – többnyire hál’ Istennek itthon – keresi a kenyerét Fodor Rajmund, Binder Szabolcs, Tóth Frank és Szebeni Zoltán, a helyi másodosztályba igazolt Petőváry Zsolt (az Arenzanóba), de Bogliascóból távozott Torday Árpád is. A maradók – közöttük öt olimpiai bajnokunk – immáron elsősorban az elitgárdákat erősítik: a címvédő Reccóban Benedek Tibor, a finalista Posillióban Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás, a Savonában pedig Märcz Tamás és Varga Zsolt viszi a prímet. Ide igazolt még Monostori Attila is, azaz megint van egy olyan gárda, amelyben mindhárom légiós magyar. Végül illik szót ejteni Regős Áronról, aki a piacon igencsak minőségi játékosokat vásárolt Nervihez tette át székhelyét Ortigiából.Ami pedig az esélyeket illeti, válogatottunk csapatkapitánya, Benedek Tibor úgy véli, "nincs nagy változás, rajtunk kívül a Nápoly és a Brescia jöhet szóba. A mi csapatunk ugyanaz, azaz szerintem a legnagyobb esélyes, a Posillipo viszont tán gyengült azzal, hogy Attolico távozott a kapuból. A Brescia viszont tovább erősödött, azaz elképzelhető, hogy velük kell megvívnunk majd a döntőben.” Való igaz, a LEN-kupa-győztes Systema Roberto Calcaterra megszerzésével akár megtörheti a Posillipo óriási sorozatát, hiszen a nápolyiak 1993 óta megszakítás nélkül fináléznak. Igaz, a tavalyi év kudarca után a Vezúvnál megkettőzték erőfeszítéseiket: "Paolo, az edzőnk bekeményített, három hete iszonyatosan hajt minket, ennek nyilván később lesz meg a gyümölcse. Fiatalabb és sokkal lelkesebb a csapat, mint tavaly, s szerintem a kapusunk képes olyan szinten védeni, hogy megint bajnokok lehessünk” – lihegte Kásás Tamás, akit épp akkor értünk utol, amikor saját bevallása szerint 24 kilónyi bevásárlószatyrot cibált fel a negyedik emeletre lift nélkül. Az ok prózai: egy kisebb partira készül, elvégre az örök barát és csapattárs, Steinmetz Barna vasárnap ünnepli 27. születésnapját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik