Dolgozó és pólózó amatőrök

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.09.25. 21:42
Címkék
Szolnokon nem titkolják, többre és jobbra vágynak, mint az elmúlt esztendőkben. Hollóy Tamás, az SZVSC ügyvezető elnöke azt állítja, jól sikerültek az erősítések, lévén saját nevelésű játékosok tértek vissza soraikba.  Nálunk a játékosok nappal dolgoznak, este edzenek. Szó sincs nagy pénzekről, de amit vállaltunk, azt teljesítjük  mondta az ügyvezető.
Mint elmondta, a Ceglédről érkező Kis Tamás, az Egerből jövő Cseh Sándor, valamint az Újpestről igazolt Vargyas Gyula egyaránt a Damjanich uszodában nőtt fel, és most tért vissza az egyesülethez. Ugyancsak Szolnokon folytatja a BVSC-s Pataki Gergely, a tavaly Cegléden szereplő Kenéz György (a montreali olimpiai bajnok fia) és az új-zélandi juniorválogatott David Broome."Mindannyian átigazolási díj nélkül kerültek hozzánk, csupán velük kellett egyezségre jutnunk – mondta az ügyvezető. –Nálunk a játékosok nappal dolgoznak, este edzenek. Szó sincs nagy pénzekről, de amit vállaltunk, azt teljesítjük. Büszkék vagyunk rá, hogy amióta az általam irányított gazdasági társaság működteti a klubot, azóta az államnak és a játékosoknak sincs tartozásunk.” Itt van például David Broome esete. Ô a fejébe vette, hogy Magyarországon akar pólózni, csupán néhány tízezer forint fizetésért játszik a gárdában. "Nemrégiben levelet kaptunk David aucklandi egyesületétől, amelyben köszönik, hogy foglalkoztatjuk a játékosukat, aki így a világ legerősebb bajnokságában edződhet”–teszi hozzá Hollóy.Az érkezők mellett természetesen vannak távozók is. Érzékenyen érintheti a csapatot a Godova Gábor juniorválogatottjában is számításba vett Süveges Máté Újpestre menetele. "Tisztességes átigazolási díj fejében nem gördítettünk akadályt saját nevelésű játékosunk távozása elé, már csak azért sem, mert Mátét felvették az egyik fővárosi főiskolára”–mondta az elnök. Különböző okok miatt nincs Szolnokon Ignácz Zoltán és Körmendi Gábor, Balog Zoltán pedig katonaidejét tölti. Hollóy így fogalmazott a bajnokság rajtja előtt: "A nyári egyiptomi túrán és a további felkészülés alatt jól összerázódott Urbán Lajos mesteredző csapata, amelynek illik előrébb lépnie az elmúlt évadbeli kilencedik helynél.” Szombaton Kecskeméten már bizonyíthatnak is Vargyasék.
Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
10 perce

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
35 perce

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
47 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
47 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
1 órája

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
1 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik