Visszavágtak az olimpiáért

Döntő
Hát itt vannak…
Meghódíthatják Belgrádot, 2000 decembere, az ENL-finálé után újra világversenyt nyerhetnek, megvédhetik Vk-címüket, végképp elcsendesíthetik a morgókat, a világ tetejére juthatnak.
Pedig valljuk be, nem így indult ez a nyár… Kemény Dénes kapitány kezét legelébb a fegyelmi bizottság, majd a kórházi ágyak kötötték meg. Példa nélküli a történet: két meccs után fel kellett, hogy adják a római nemzetközi tornát, a fertőzés csak terjedt, terjedt, mindenkit ledöntött, hetekre visszavetett. Később valamelyest normalizálódott a helyzet, a Világligában néha már régi önmagát idézte a gárda, ment, hajtott, az ellenfelek is hajtottak – fejet előtte. A tizenkét derbin aratott tizenegy győzelem önmagáért beszélt – és csak azért nem lett hibátlan a mérleg, mert kedves amerikai barátaink szó szerint mindent elkövettek, hogy odahaza megfricskázzák valahogy a "legnagyobbat”, hogy el tudják adni a sportágat. Ha az kellett nekik, hogy eladják, hát adják…
Szóval minden sínen volt, esélyesként mentek a fiúk a patraszi döntőbe, ahol aztán "adminisztratíve” kisiklatták a száguldó vonatot. Előbb a medencében, majd a parton esett a spanyolok áldozatául a tengerentúlról érkező, kissé szétzilálódott társaság, amely ugyan megnyerte az Unicum-kupát, de messze nem volt tökéletes állapotban.
Ez itt, a szerb fővárosban is megmutatkozott: rögvest a nyitó meccsén vízbe fúlt a csapat, veszélybe került a továbbjutása, a címvédésről nem is beszélve.
Aztán tessék! Itt vannak, mit itt vannak, ragyognak, önbizalommal teli állnak a bemutatásnál, felkapaszkodtak, belejöttek, Jugoszláviát negyvennyolc órán belül kétszer süllyesztették el, bizonyítottak maguknak, a kétkedőknek, a világnak. Márpedig ha a lelkük rendben van…

Hát itt vannak… Vasárnap késő este falfehér sapkában, de nem falfehér arccal. Miért is idegeskednének? A mesterrel ez a hatodik döntőjük, és csupán egyet, egyetlenegyet buktak el – a vb-t, még '98-ban. '97: Eb, '99: Eb és Vk, 2000: olimpia és az említett ENL. Igaz, hogy azóta balul sikerült a tavalyi vb, és a hazai, őrült nagy felhajtás közepette rendezett kontinensviadalt sem tudták megnyerni (itt, a két "nándorfehérvári” csatában alaposan visszavágtak a jugóknak – mellesleg bizonyíték, Manojlovics is említette, a hazai pálya milyen nyomasztó tud ám lenni…), mégsem vitás, ez az ő világuk.
Tudják, győzelemre születtek!
Az oroszok? Ha a sydneyi zárónapból indulunk ki… Nem is az itteni, első összecsapásról, a Kásásék által "ezerszer” megnyert s végül mégis elveszített rangadóból. Akkor ugyebár még nem voltak teljesen maguknál az urak.
Na de azóta!
Azóta szárnyalnak! Vegyük Benedek Tibort. Maga alatt volt, beteg volt, látszott rajta a kihagyás, hogy test és lélek még nem összehangolt. Aztán egycsapásra magára talált. Küzdött, hajtott, rendkívül fontos találatokat szerzett. Mint most! Akkora akciógólt ragaszt Makszimov kapujába, hogy azon nyomban elnémul a "Russia, Russia!” kórus. Vezetünk. Remek.

Ha most vége lehetne…
De nincs. Hogy is lenne…? Előny – nekünk hátrány. Megszoktuk. Stratan pontos, kemények, nagyon kemények. Amíg sanszot szagolnak, nem lesz másként. Benedek, Csomakidze, volt jobb. Biros után Steinmetz is kiállítva. Nem szabad, hogy vezessenek! Jól van, eladják. Vagy megszerezzük. Édes mindegy, támadhatunk. Molnár Tamás. Püfölik, verik, ráncigálják – tessék kizavarni a bekket! Kizavarják. Helyes. Adogatunk. Balra, jobbra, balra. Majd vissza, jobbra. Fodor–Benedek és igen, igen, kiemelkedik a falból Molnár. Micsoda háromszög! 2–1, ahogy megmozgatták a védelmet…
Ajajaj. Ez a Zinnurov tényleg tud pólózni. Bődületes akciógól, tapadnak, nagyon tapadnak. Ugye elfáradnak majd?
Vári-kapufa, de a miénk, a miénk, lehet újra kísérletezni. Akciózni lehetetlenség, iszonyatosan szoros a húsdaráló, levegőt venni? Á, nem lehet. Emberelőny – falat kenyér. Kettőből kettő! Kiss Gergőé a főszerep, a bomba, a pacsi. 3–2, meg kell, hogy legyen!
Kihúzzuk. Egyszer, kétszer, Szécsi és Kiss Csaba az oroszok réme. Fantasztikus "rémek”.
Második menet. Itt vannak, itt van Szécsi és itt van Kásás. Vártuk, de mennyire hogy vártuk! Zseni, komolyan mondom, zseni. Lóbál, lóbál, négyezren néznék, merre lendül az a csodás jobb kéz, de nem, a zseni kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan és bámulatos. Ilyet ejteni egy Világkupa-döntőben?!
Tényleg 4–2?Persze hogy az!
Gyerünk, gyerünk, nem szabad elaludni. Fodorról Gorskov lő gólt (szabályosat?), de Rajmund javít! Annyira magabiztosan helyezi el a labdát Makszimov kapujába, hogy arra nincsenek szavak. Ezt látni kellene!
5–3, ez az, ez az, ez az!
Úsznak, le-föl, föl-le. Kemény a meccs. Lehetne 5–4, nem lesz, lehetne 6–3, nem lesz. Utóbbit sajnáljuk. Már csak azért is, mert Stratan megállíthatatlan. De Benedek is! Ez a fontos. Azonnal válaszol, 6–4 a szünetben, kell ennél megnyugtatóbb előny?
Kellene, persze hogy kellene, de ez is jó. Mit jó, egyenesen káprázatos!
Garbuzov szabálytalan, a bírók nem fújnak. Rosszul indul tehát. Na de ez mind semmi. Jerisov szépít, már épp kiegészülne a gárda, felállna a fal, az áttörhetetlen fal, mikor is a Posillipo klasszisa a bal felsőbe helyez.
Figyeljetek, gyerekek, jönnek mint az oroszok, nem szabad… bumm, már egyenlő. A kutyafáját…
Kezdhetjük elölről, pedig olyan szépen felépítettük… Jerisov használja ki Kásás kiállítását, és azt, hogy Kiss Gergő lövését Makszimov fogja. Rémálom. Vérszemet kaptak. Molnár a mezőnyben szabálytalan, Borrell fütyül, mutat, kifelé, Kabanov ugrik, időt kér. Vehemens az orosz, rég láttuk ilyennek. Inkább ülne a székében, ahogy szokott, csendben, beletörődően. Persze nem véletlenül vörös a feje, nem véletlenül ideges, elvégre feljöttek, feljöttek, és nagyon jól játszanak az övéi.
Ki kell védekezni, meg kell fogni, "Szecska”, meg kell fogni!
Nincs meg… Kozlov hozza ziccerbe a kapunk "szájában” kiemelkedő társat, Csomakidzét. Vezetnek. Hogy lehet, hogy vezetnek? Hiszen úgy indult…Fiúk, mi van veletek?"Góóóóól!”, így van, na végre, nem jobbak, mennyire kellett… Kiss Gergő, nagy Gergő, nagy gól! A vashoz tapad a labda, ebben bizony minden mérge benne van a balkezes játékosnak. Újra egyenlő, újra szép az élet, újra lehet menni, menni, gólt lőni, hazavinni a kupát.
De szép is volna…
Forr a víz, forr, pezseg, feléledt a csapat. Molnár szakadatlanul harcolt, harapják, de nem érdekli, kap, de persze ad is, center, a jobbik fajtából. Valóságos fórszállító. Kiss Gergő sajnos fölélő, de Szécsi megfogja Garbuzov lövését. Molnár. Sokadszor. Sőt! Kettős az előny!
Hát ezt durr, tessék bevágni, be, Makszimov szemei közé! Igen, igen, igen, persze hogy bent van, Benedek, Bendek, Benedek. Újra vezetünk! 8–7, fújják már le!
Ááááááá. Ez sokkoló. Fodort is kiküldik, peregnek a másodpercek, már-már vége a negyednek, amikor Zinnurov… Amikor Zinnurov, a kedden is jól játszó, bennünket végleg elszomorító Zinnurov precíz.
Miért – hát miért nem sietett ez az óra 2.6 másodpercet?!
Az utolsó nekirugaszkodás. Az utolsó? Steinmetz szerel, Molnárnak ezúttal nem ítélnek. Már csak 6 perc. Idegörlő. A tizedik orosz emberelőny, Steinmetz harmadik hibája. Barna, szurkold ki te is a győzelmet!
Garbuzov, döbbenetes. A kapufa sincs velünk, 8–9, ne hagyjuk már elveszni!
Így is van! Kásás, Kásás, Kásás, azonnal egyenlít, 9–9, tényleg az év meccse. Négy perc. Már csak három. Kettő. Nem lehet moccani, szoros mindenhol, a gatyáját fogják a másiknak, aki itt gólt szerez…
Molnár, már megint Molnár. Kemény Dénes tudja, ezt most meg kell beszélni. Megbeszélik, mit beszélhettek? Mit hallottak ebben a fütykoncertben?
Belgrád népe nem velünk van – és most örül. Tombol. Táncol. Lufit durrogtat. Fodor ugyanis a kapufát találja telibe. Mennyire, de mennyire kellett volna…
Naná, a túloldalon is esélyt kapnak. Esélyt, és Kabanov által lélegzetvételnyi szünetet. Nem, nem és nem, egy perc van vissza, ki kell, ki kell védekezni!
Jó! Csomakidze elszúrja, gyerünk, a győzelemért lehet menni!
A győzelemért, az aranyért, a címvédésért, a csúcsért, a halhatatlanságért!
Mennek. A szemek vérben forognak, süt róluk a vágy. Kásás elszakad az őrzőjétől, de … ne, Gergő, Kiss Gergő ne, nem jó, hát nem jó ez a passz…
Legalább húzzuk ki. Tizenöt másodperc. Legyen hosszabbítás. Tíz. Majd ott megmutatjátok, ugye? Nyolc. Figyeljetek! Hat. A centert akarják! Öt. Tamás, Kásás Tamás, szereld le, nyomd a víz alá! Neeeeee!
Bent van…
Csomakidze becsavarja… Csomakidze kezei a magasban… Csomakidze aranyat lőtt az oroszoknak…
Megpróbálják, persze hogy megpróbálják, ám ez az öt másodperc semmire sem elég.
Vége.
Huszonkilenc meccsen idén ez a harmadik vereség. A legfájóbb. És mind a három a végén, a legvégén, az utolsó utáni pillanatban ment el. Nincs hosszabbítás, nincs semmi, van ezüst, van egy jó, egy kiváló csapat, amely Belgrádban is bizonyított, amely Belgrádban is a világ tudtára adta, tud, nagyon tud pólózni.
Hogy az oroszoké az arany? Valóban. Megérdemelték. El kell ismerni, megérdemelték. Kihasználták a hibáinkat, most is és kedden is. Mindenesetre egy biztos: feljövőben újra a csapat, jövőre az Eb-n és a vb-n ennél is jobb lehet. Mert ha nem hibázik, nincs az a csapat, aki megállítsa.

Mestermérleg

Alekszandr Kabanov: – Rosszul kezdtünk, de ismét sikerült talpra állni, ami a csapat tartását bizonyítja. Éremért jöttünk, de nem hittem volna, hogy arany lesz belőle.
Kemény Dénes: – Nagyon sajnálom szurkolóinkat, a játékosaimat, a segítőimet, mert nekünk az ezüst nem csillog szépen.