Csak a gólokat számoltuk

Nyilván nem utoljára győztek le minket a spanyolok az egyetemes pólótörténelem során, ám hogy még egyszer ennyi ajándékkal nem kedveskedünk nekik a sorssal karöltve, az már most megjósolható. Visszapörgetve a csütörtöki eseményeket, minimum elgondolkoztató, hogy Gómez két pattintott átlövését leszámítva az összes góljukat két méterről szerezték a hispánok. Az annyi mint hét. Elitszinten ez a nonszensz kategóriája. Két centergól, két húzás a falból emberelőnyben, plusz három közelről begyömöszölt labda, utóbbi mind egy-egy lecsorgó lövést követően. Ez három azon tizenegy labdából, amely hozzájuk pattant vissza elsődleges lövési kísérletüket követően. Utóbbi veszettül nagy szám, még nagyobb mázli, persze csak erre írni a vereséget nem volna ildomos. Hét közelről bevágott lövés – ebből négy üres kapura ment: Szécsi vagy kétségbeesetten szerelni akart, vagy az első lövés után próbálta maga alá "gyűjteni” a lábát – a védelem sorozatos rövidzárlatának súlyos bizonyítéka. Ez csak részben magyarázható a múlt heti, amerikai túra kilencórás időeltolódásának leküzdésével (tapasztalatból mondhatom: visszafelé mindig nehezebb). Szécsi Zoltán szerint ez is volt a gond ("a játékosok nagy része hajnal négytől csak forgolódik az ágyában, délután ugyan alszunk megint, de úgy ébredünk, mint akit kiütöttek”), Kemény Dénes viszont inkább a hosszú széria idegi túlterheltségére utalt, ám nem fogadta el magyarázatként ("sokadszorra kellett volna befagyasztanunk a vezetésünket, s ez most nem sikerült; viszont nem tudom, a koncentrációszint visszaesése menynyiben törvényszerű, elvégre ugyanazok lőttek kétszer is zsinórban három gólt, akik később hibát hibára halmoztak”). Egy biztos, mindenkinek magába kellett szállnia – más kérdés, hogy úgy tűnt, a mieink kaptak egy nap haladékot, elvégre a görögök aktuális gárdája egészen viharvertnek tűnt a nyitónapon.

Velük szemben csupán egyvalamit kellett megtenni: komolyan venni a találkozót. A csoportmeccseken akadt néhány alkalom, amikor az olaszok és a spanyolok szépen belesüllyedtek a maguk kis örvényébe, s épphogy ki tudtak kecmeregni onnan. Nos, a saját puccskísérletükbe belebukott ászokat nélkülöző hazai együttes ellenében alig két perc alatt kiderült, a csütörtökön megsebzett oroszlán igen komolyan gondolja a zsákmányszerzést. Az első három támadásunkat góllal zártuk: a 27. születésnapját ünneplő Molnár nyitott centerből, majd Kiss Gergő bombázott be egy fórt, Biros pazar beindulása pedig igazán élményszámba ment. Egy kissé eszement tüzelőgyakorlat miatt hovatovább szégyenkeznünk illett, ám a negyed hajrájában Fodor és Steinmetz Ádám gondoskodott a méltó különbségről (0–5). A folytatásban 0–6-nál Tsziklosz "beguruló” átlövése valóságos hangrobbanást idézett elő az apróságoknak is örülni bíró helybéliek körében – ennél többre nem nagyon számíthattak a drukkerek. Támadásban egyszerűen sansztalanul kísérleteztek a hellének, centerüket egy az egyben szerelgették le bekkjeink, a zóna áttöréséhez hiányzott a kellő lövőerő az ifjú karizmokból. Góljaink szaporítása jóformán csak a csatársor koncentrációján múlott: ez, akárcsak egy napja, ismét hullámzott hangyányit, a második negyed átalvását követően a második részre aztán megemberelték magukat játékosaink.
Minthogy a FINA-szabályok szerint a legnagyobb különbségű győzelem kiesik hármas holtverseny esetén, nem számított, mennyivel nyerünk: azok után, hogy az oroszok büntetőkkel győztek a spanyolok ellen, szombaton a mi esetleges sikerünkkel hármas holtverseny alakulhat ki, melyet az egymás ellen elért eredmények döntenek el. No most a matematika azt súgja, hogy egy 14–13-as magyar sikerrel még az oroszok is elégedettek lehetnének, így ugyanis a mi gólkülönbségünk a minitornán 22–22 lenne, az övék 26–26, míg a spanyolok 21–21-gyel bronzmeccsre kárhoztatnának. Persze, lehet éles is a meccs: az idén négyből négyszer nyertünk a nagy testvér ellen, minimum egy négyessel. Most ha csak kettővel kapnak ki, már kiesnek. A pénzdíjat tekintve minimum plusz-mínusz harmincezer dollárról van szó, vagy még többről. Majd kiderül, működnek-e náluk a régi reflexek.

Mestermérleg:
Panaiotisz Mihalosz: – A világ talán legjobb csapatával találkoztunk, fiatal játékosainknak remek lehetőség egy ilyen mérkőzés, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. A lelkesedésükkel már most elégedett lehetek.
Kemény Dénes: – Az, hogy ennyi energiát mozgósítottak a fiúk, természetes reakció a csütörtöki vereséget követően. A reális különbség a két csapat között, annak ellenére, hogy a görögök kényszerből fiatalítottak, ennél azért kisebb. Azaz a számszerű eredményből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni.