Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 14:52
null
Kós Hubert készülhet a 200 vegyes döntőjére (Fotó: Getty Images)
Ritkán látható dominanciát hozott a szingapúri vizes vb-n a férfi úszók 100 méteres gyorsúszásának második elődöntője, aminek legnagyobb kárvallottja az ebben a számban sorozatban az ötödik világbajnoki döntőjére hajtó, Dohában bronzérmes Németh Nándor lett, aki futamában második, összesítésben a kilencedik lett, így első számú tartalékként áll készenlétben. Kós Hubert az ötödik idővel jutott döntőbe 200 vegyesen, amely szám másik elődöntőjében a francia Léon Marchand hihetetlen világcsúcsot úszott.

 

Tunéziai és ausztrál aranyéremmel indult a szerda délutáni program: elsőként a tunéziai Ahmed Dzsuadi nyerte meg a férfi 800 gyors döntőjét, a két német Sven Schwarz és Lukas Maertens előtt. A 20 éves tunéziai úszó 300 méter után hagyta faképnél a többieket és végül kényelmes, bő három másodperces előnnyel nyerte meg pályafutása első nagymedencés világbajnoki címét. A folytatásban az ausztrál Mollie O'Callaghan olimpiai, és világbajnokhoz és egykori világcsúcstartóhoz méltó úszással nyerte meg a női 200 gyorsot – karrierje 10. világbajnoki címét szerezte nagymedencében.

A délután első elődöntőjében érkezett az első magyar úszó a rajtkőre: Németh Nándor arra készült, hogy sorozatban ötödször jusson a 100 gyors döntőjébe – már a néggyel is egyedülálló a világon. Dohai bronzérmesünk a kettes pályát kapta az elődöntőben, s visszafogottabb kezdés után ötödikként fordult, végül remek második ötvennel 47.72-vel másodikként csapott a célba az ausztrál Kyle Chambers mögött. Lehajrázta többek között a tavalyi párizsi olimpián világcsúccsal győztes kínai Pan Csan-lőt is, és úgy tűnt, megvan az ötödik finálés szereplése. Néhány perccel később aztán kiderült, nincs. A másik elődöntőben ugyanis az amerikai Jacky Alexy és a román David Popovici is 47 alatti időt úszott, s ezzel annyira elhúzták maguk után a többieket, hogy végül heten is döntőbe kerültek, ami azt jelentette, hogy Németh Nándor 47.72-vel a kilencedik helyen első számú tartalékként várja, hogy valaki esetleg visszalép a csütörtöki döntőig.

Ha ez nem történik meg, úgy véget ér a remek sorozata: 2018 óta minden világbajnokságon döntőbe került ebben a számban.

„Úgy tűnik, igazam lett azzal kapcsolatban, milyen időre van szükség az éremhez. A saját úszásomban talán csak a forduló utáni kijövetelem volt az egyetlen hiba, nem volt benne semmi tartalékolás. Megvertem az olimpiai bajnokot, azt hittem ez elég lesz. Sajnos nagyon jól behúzták egymást a második futamban. Eljött az ideje annak, hogy nem kerültem be a döntőbe, jó lett volna a végtelenségig ott lenni. Tudom, hogy nem volt tökéletes a felkészülésem, ahhoz képest viszont megvagyok elégedve magammal” – idézte Németh Nándort az MTI.

A férfi 200 pillangóban – a világcsúcstartó Milák Kristóf és az olimpiai bajnok francia Léon Marchand távollétében – a legjobb idővel döntőbe kerülő amerikai Luca Urlando tulajdonképpen simán győzött, s így megszerezte pályafutása első felnőtt és nagymedencés világbajnoki címét. Az 1:51. 87-tel diadalmaskodó Urlando – Milák, Marchand és a megismételhetetlen Michael Phelps után – negyedikként úszta le a távot 1:52 perc alatt.

A férfi 200 vegyes első időfutamában szállt vízbe Kós Hubert és a pillangó után világcsúcs részidőn belül, elsőként fordult, 50 méter háton tovább növelte előnyét. Majdnem egy testhossz előnnyel fordult a mellúszásra, és ugyan ekkor elkezdett csökkeni kissé az előnye, de még a gyorsra is elsőként fordult. Annak a végén viszont a nagyot hajrázó japán Macusita Tomojuki megelőzte és 11 századnyival előbb nyúlt be, így megnyerte a futamot. Kós 1:57:22-nál állította meg az órát.

„Az elejét keményen megnyomtam, a végén a gyorson viszont már ki tudtam engedni, mert láttam, hogy nagyon vezetek. Léon ideje sokkoló, egyszerűen hihetetlen, hogy erre volt képes, mert idén azért nem úgy edzett, mint tavaly. Fantasztikus úszó, de a döntőben csakis magamra kell majd figyelnem. Addig pedig még reggel vár rám a kétszáz hát előfutama, most arra koncentrálok” – mondta a vegyes zónában Kós.

Amiben az olimpiai és kétszeres világbajnok Léon Marchand döbbenetes úszást mutatott be és egészen fantasztikus, világcsúcsot repesztett:  1.31 másodpercet verve Ryan Lochte rekordjára, 1:52.69-nél csapott a célba. A világbajnokság első világcsúcsát szállító Marchand-nál nagyobb favorit egyetlen döntőben sem volt és nem is lesz Szingapúrban. Ami viszont jó hír számunkra, hogy Kós Hubert az ötödik legjobb idővel került a döntőbe, ami csütörtökön magyar idő szerint 13.23-kor kezdődik.

A nap krónikájához hozzátartozik még, hogy férfi 50 méter mellen az olasz Simone Cerasoulo győzött, míg a 4x100 méteres vegyes váltók versenyében – amelynek döntőjébe bomba meglepetésre nem jutottak be az amerikaiak – a semleges színekben induló oroszok diadalmaskodtak.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR
ÚSZÁS
A KÖZÉPDÖNTŐK MAGYAR EREDMÉNYEI
Férfi 100 m gyors: Németh Nándor (47.72) futamában a második lett, de a 9. idővel nem került a döntőbe.
Férfi 200 m vegyes: Kós Hubert (1:57.22) futamában a második lett, az 5. legjobb idővel került a csütörtöki döntőbe.

DÖNTŐK
FÉRFIAK
800 M GYORS
Világbajnok: Ahmed Dzsuadi (Tunézia) 7:36.88
2. Sven Schwarcz (Németország) 7:39.96
3. Lukas Märtens (Németország) 7:40.19
200 M PILLANGÓ
Világbajnok: Luca Urlando (Egyesült Államok) 1:51.87 perc
2. Krysztof Chmielewski (Lengyelország) 1:52.64
3. Harrison Turner (Ausztrália) 1:54.17
50 M MELL 
Világbajnok: Simone Cerasoulo (Olaszország) 26.54 másodperc
2. Kiril Prigoda (Oroszország) 26.62
3. Csin Haj-jang (Kína) 26.67
NŐK
200 M GYORS
Világbajnok: Mollie O'Callaghan (Ausztrália) 1:53.48 perc
2. Li Ping-csie (Kína) 1:54.52
3. Claire Weinstein (Egyesült Államok) 1:54.67
VEGYES CSAPATOK 4x100 M VEGYES VÁLTÓJA
Világbajnok: Oroszország (Miron Lifincev, Kiril Prigoda, Darja Klepikova, Darja Trofimova) 3:37.97 perc
2. Kína (Hszü Csia-jü, Csin Haj-jang, Csang Jü-fej, Vu Csing-feng) 3:39.99
3. Kanada (Kylie Massie, Oliver Dawson, Josh Liendo, Taylor Ruck) 3:40.90

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
4 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
21 órája

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:10

A száz tanulsága: tovább, tanulás!

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:28

Vizes vb: Németh 100 gyorson, Kós 200 vegyesen magabiztosan jutott középdöntőbe

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:47

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
2025.07.29. 22:32

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
2025.07.29. 17:14
Ezek is érdekelhetik