Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os rangadót

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.22. 08:58
Címkék
Papíron már tíz forduló lement és egy maradt hátra az őszi szezonból a három kiemelt korosztályos bajnokságban; U19-ben és U16-ban a Vasas Kubala Akadémia vezet, de hibátlanul már csak a Honvéd-MFA U17-esei állnak a tabella élén.

Szombaton tizenhét mérkőzést játszottak le az U19-es, az U17-es és az U16-os labdarúgó-bajnokságok kiemelt és alap csoportjában, ami azt jelenti, hogy az aktuális fordulóban megint a párharcok csaknem felét nem sikerült megrendezni a koronavírus-járvány miatt.

Mivel közeledünk az őszi szezon végéhez, nem árt összefoglalni a jelenlegi állást, az eddig látottakat, más kérdés, hogy ha ránézünk bármelyik utánpótlás-bajnokság tabellájára, ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni rajta…

Már csak a Honvéd-MFA U17-es csapata hibátlan a három kiemelt utánpótlás-bajnokságban Forrás: Magyar Futball Akadémia/Facebook
Már csak a Honvéd-MFA U17-es csapata hibátlan a három kiemelt utánpótlás-bajnokságban Forrás: Magyar Futball Akadémia/Facebook

Már csak a Honvéd-MFA U17-es csapata hibátlan a három kiemelt utánpótlás-bajnokságban  •  Forrás: Magyar Futball Akadémia/Facebook

A legidősebbek között jelenleg a Vasas Kubala Akadémia vezet. A 2003-as korosztály egyik nagy reménységének tartott Sztojka Dominik (16) a jelek szerint kiválóan illeszkedett be új csapatába (idén nyáron igazolt az UTE-bóla Vasasba), hiszen négy góljával az angyalföldiek leggólerősebb játékosának számít. A Vasast eddig – meglepetésre – csak a kilencedik helyezett DVTK tudta legyőzni, amúgy a Honvéd-MFA és a címvédő ETO FC Győr ellen is magabiztosan nyert (utóbbit idegenben 7–4-re múlta felül). A legnagyobb kihívó egyelőre az Illés Akadémia-Haladás. A szombathelyiek egyetlen ponttal vannak csupán lemaradva a Vasastól, egymás ellen 1–1-es döntetlent játszottak a felek. De amennyiben csak a vesztett pontokat vesszük alapul, és elvonatkoztatunk attól, ki hány mérkőzést vívott eddig, akkor az FTC és a Győr is odaérhet még az első helyre.

U17-ben a Budapest Honvéd-MFA korosztályos csapata úgy tűnik, nem ismer kegyelmet: nyolcból nyolc meccset nyerve, huszonnégy ponttal az élen áll a bajnokságban. Szorosan követi a kispestieket a Puskás Akadémia, igaz, a felcsútiak a Ferencváros ellen elvesztették veretlenségüket (1–3). A következő mérkőzést éppen egymás ellen játsszák a csapatok. A presztízspárharc után biztosan okosabbak leszünk azt illetően, vajon melyik együttes uralhatja inkább a korosztályt.

Ami azt illeti, az U16-os mezőnyben éppen tegnap rendezték a bajnokság egyik legnagyobb rangadóját. A Ferencváros a klubikon Lisztes Krisztián 15 éves fiának, Lisztes Krisztiánnak a duplájával fölényesen legyőzte az addig veretlen Vasas Kubala Akadémiát (3–0), és jelenleg harmadik a tabellán. A vesztett pontok tekintetében viszont egyáltalán nincs lemaradva az egy meccsel többet játszó angyalföldiektől, valamint a második helyen álló Honvéd-MFA-tól.

Békeidőkben november 28-án véget érne az őszi szezon, amely után tavasszal három nyolccsapatos csoportban küzdenének tovább a most még úgynevezett kiemelt és alap csoportba besorolt együttesek. De a koronavírus-járvány miatti halasztások miatt már biztos, hogy december 31. előtt nem fejezhetőek be az őszi küzdelmek.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik