Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 18:56
null
Nem bírt a kazah ellenfelével a bronzmeccsen, így ötödikként zárt Kolompár Imre az athéni U17-es birkózó-világbajnokságon.

Ahogyan kedden beszámoltunk róla, Kolompár Imre vigaszágra került a kötöttfogású 71 kilósok között az athéni U17-es birkózó-világbajnokságon.

A fiatal szerdán a fehérorosz Ceraskovot legyőzve biztosította a helyét a bronzmeccsen, amelyen viszont

nem bírt a kazah riválisával, így ötödikként zárt a vb-n.

Eközben a lányoknál három magyar versenyző közül csak a 43 kilogrammos Teleki Réka tudta megnyerni első mérkőzését az athéni U17-es világbajnokság szerdai versenynapján. A csepeli birkózó a törököt győzte le technikai tussal a nyolc közé jutásért, a negyeddöntőben viszont már nem bírt a fehérorosszal. Eközben a 65 kilogrammos Czeglédi Emese és a 73 kilogrammos Bárány-Almási Bianka egyaránt indiaitól kapott ki. Teleki versenye véget ért, Czeglédi és Bárány-Almási viszont a vigaszágon folytathatja a világbajnokságot – számolt be a hazai szövetség honlapja.

(Kiemelt képünkön: Kolompár Imre (pirosban) az U17-es vb-n Forrás: UWW)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: tíz magyar érem a győri ifjúsági Európa-kupán

Utánpótlássport
10 órája

Vívás: magyar arany és bronz a kadét párbajtőrözőktől Budapesten

Utánpótlássport
11 órája

Birkózás: hét magyar érem a kassai szabadfogású ORV-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosár: a megkezdett sikeres úton folytatná az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat a hazai kadét európai körversenyen

Utánpótlássport
2025.11.08. 20:33

Jégkorong: a záró vereség ellenére is tornagyőztesek az U18-as lányok

Utánpótlássport
2025.11.08. 19:21

Sakk: Palczert Mátyás ötödik a korosztályos Eb U18-as mezőnyében

Utánpótlássport
2025.11.08. 17:29

Jégkorong: simán legyőzte az U18-as fiúválogatott a szlovénokat

Utánpótlássport
2025.11.08. 16:35
Ezek is érdekelhetik