A hónap utánpótlásedzője: Tibolya Péter öttusatréneré a júniusi díj

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.17. 17:45
null
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Tibolya Péter öttusatréneré lett.

A díj negyedik évadának tizedik kiírásában Flórusz János cselgáncs-, Horváth Csaba úszó- és Tibolya Péter öttusaedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a júniusi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot –

az UTE öttusaszakosztályának 40 esztendős vezetője, edzője vehette át.

Tibolya Péter jelenlegi klubjában kezdett öttusázni harminc évvel ezelőtt. Korosztályos versenyzőként junior-világbajnoki ezüstéremig jutott, majd a felnőttek között csapatban érte el a legnagyobb sikereit: 2009-ben Londonban és 2011-ben Moszkvában világbajnoki, 2014-ben Székesfehérváron Európa-bajnoki címet szerzett. Aktív pályafutása után nem szakított szeretett sportágával, kilenc éve edzőként tevékenykedik az UTE-ben, melynek szakosztályát is vezeti. A többek között jogi diplomás edző a mai napig civil, cégvezetői foglalkozása mellett végzi tréneri munkáját. Tibolya kezdetben dolgozott egészen kicsikkel, 7-8 évesekkel, majd irányított juniorokat is. Jelenleg kis csoportot vezet, melyben sportági kiválóságok felkészülését koordinálja. Legsikeresebb tanítványa a párizsi olimpián aranyérmes, világkupagyőztes, vb-ezüst- és bronzérmes Gulyás Michelle, valamint az egyéniben Eb-ezüstérmes, vb-harmadik, csapatban világ- és Európa-bajnok Szép Balázs. Most is utánpótláskorú versenyzője, a 20 éves Tamás Botond négy esztendeje U17-es világbajnoki címet érdemelt ki, 2023-ban az U19-esek között nyert a vb-n meg az Eb-n is ezüstérmet, tavaly pedig a juniorok mezőnyben szerzett kontinensbajnoki elsőséget.

Júniusban Tamás a juniorok lengyelországi Európa-bajnokságának döntőjében ismét bizonyította sokra hivatottságát: vívásban a tizenegyedik, OCR-ben a nyolcadik, úszásban pedig a harmadik legjobb volt az Eb-mezőnyben. A futásból és lövészetből álló kombinált számot a nyolcadik helyről kezdte, sorra előzte meg ellenfeleit, az élre állt, majd megérdemelt junior Európa-bajnoki címet szerzett – immár második alkalommal, hiszen címvédőként érkezett az eseményre. Botond a hónap végén aztán a székesfehérvári junior-világbajnokságon vett részt. Az UTE fiatalja a befejező, kombinált számot negyedikként kezdte meg, 34 másodperces hátrányban az éllovas brit kihívóval szemben, ám az utolsó lövészetet követően már a második pozíció volt az övé. Ukrán vetélytársa nem sokkal a cél előtt lehajrázta, de így is bravúros bronzérem lett a jutalma. Botondot Tibolya Péter (koordináció) mellett Andrásfi Tibor (vívás), Geier Dániel (OCR és kondicionálás), Karácsony Gyula (lövészet), Magyarovits Zoltán (úszás) és Tóthné Stupián Anikó (futás) készítette fel a megméretésekre.

A júniusi díjazott, Tibolya Péter Fotó: Vasas Attila

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök, a Porsche Hungariát Vérten Sándor projektmenedzser, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Tibolya korábbi mestere, Pálvölgyi Miklós korábbi szövetségi kapitány méltatta a díjazottat. A ceremónián megjelent a kitüntetett tanítványa, Tamás Botond is.

Molnár Zoltán arra hívta fel a figyelmet Tibolya példájából kiindulva, hogy üdvözítő lenne, ha a jövőben minél több korábbi élsportoló választaná az edzői hivatást, hiszen az a tapasztalat, amit ezek a szakemberek versenyzőként megszereztek, semmilyen más tudással nem pótolható.

Az egykori öttusázó Vérten Sándor a díj történetének a sportágból érkező első győztesét köszöntötte, míg Pálvölgyi Miklós a díj létrahozását méltatta, mert „ez is motiválóan hathat az utánpótlásedzők munkájára”. Hozzátette, hogy Tibolya építette újjá az UTE öttusaszakosztályát, méghozzá úgy, hogy a műhely mára az ország első számú sportági bázisává lépett elő.

A tanítvány, Tamás Botond elmondta, hogy az edző-versenyző kapcsolatban olykor elkerülhetetlenek a konfliktusok, és ez az ő esetükben sem volt másképp, „de ezeknek megvan a pozitív hatásuk is, és kellettek a közösen elért sikerekhez.”

A díjátadó résztvevői, balról: Bruckner Gábor, Molnár Zoltán, Tamás Botond, Tibolya Péter, Pálvölgyi Miklós, Vérten Sándor Fotó: Vasas Attila

Tibolya Péter úgy fogalmazott, hogy „edzőként még ott van a tojáshéj a fenekén”, ugyanakkor igyekszik minden nap tanulni a versenyzőitől is. 

És ne felejtsük el, ráadásul a mi sportágunkra fokozottan igaz: a mi munkánk nem valamiféle one man show. Mindig csapatban dolgozunk, így a díj – bár most én kaptam – a kollégáimat éppen úgy megilleti.”

(Kiemelt képünkön balról: Tamás Botond, Tibolya Péter és Pálvölgyi Miklós Fotó: Vasas Attila)

Legfrissebb hírek

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
6 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Birkózás: Szenttamási Róza bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Tekvondó: nyolc magyar, köztük három tini a rekordok világbajnokságán

Utánpótlássport
22 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
Tegnap, 15:44

Ökölvívás: két magyar is elődöntőbe jutott az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 21:02

Birkózás: Józsa megsérült, és ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 19:24

Öttusa: a magyar ígéretek az idősebbek között indulnak az ORV-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 16:15
Ezek is érdekelhetik