Kajak-kenu: Nemcsak a tréningről szól az edzőség – Fürdök Gábor

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.28. 13:59
null
A hónap utánpótlásedzője díj májusi kitüntetettjével, Fürdök Gábor kenutrénerrel beszélgettünk az elismerésről, tanítványai eredményeiről és a korosztályos sportolók nevelésének legfontosabb elemeiről.

Ahogyan a honlapunkon beszámoltunk róla, az MVM Szeged Vízisport Egyesület kenuedzője, Fürdök Gábor kapta meg A hónap utánpótlásedzőjének májusi díját. A tréner irányításával készülő, 2005-ös születésű (vagyis U23-as korosztályú) Kiss Ágnes Nagy Biankával egy hajóban az évad első két felnőttvilágkupáján egyaránt remekül teljesített, Szegeden két arany- és egy ezüst-, Poznanban pedig három aranyérmet szerzett, vagyis minden számban dobogóra állt, amelyben elindult.

„Sokat jelent ez a díj, megerősít, hogy jó úton haladunk a csapattal. Felemelő, hogy ennyien örülnek a sikereinknek – mondja Fürdök az Utánpótlássportnak. – Tavaly kezdődött Ági párosépítése Biankával, ami 2024-ben olimpiai negyedik helyet ért, idén pedig tovább tudtak fejlődni, ezt mutatja a remek világkupa-szereplés. Próbálunk ezen az úton maradni;

Áginak a felnőtt Eb-vel (amin két bronzérmet szerzett – a szerk.) lezárult egy időszak, most pihen picit, majd folytatódik a munka a vébéig. A fiatalabbakra U23-as és ifjúsági világversenyek jönnek, Eb és vébé, gőzerővel készülünk!” 

A díjátadó résztvevői, balról: Bruckner Gábor, Vaskuti István, Fürdök Gábor, Molnár Csepke, Csabai Edvin Fotó: Vasas Attila

A szakembertől azt is megtudtuk, miben látja a sikeres utánpótlásnevelés titkát, ő milyen elvek alapján dolgozik a mindennapokban.

„Az utánpótlásedző nemcsak megtervezi és megtartja a tréninget; pszichológusnak és vezetőnek is kell lenni, fontos a következetesség és az esetünkben a technikai tudás is elengedhetetlen, a hajókhoz, azok szereléséhez is érteni kell, hogy gördülékeny munkát végezzünk. Abban hiszek, hogy alázatos, kitartó munkával lehet eredményeket elérni.

Sok mindenen múlik, hogy valakiből sikeres sportoló lesz-e, mi mindent megteszünk, hogy aki ide kerül, példát mutasson, és érvényesüljön.”

(Kiemelt képünkön: Fürdök Gábor Fotó: Vasas Attila)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
7 órája

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
11 órája

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
2025.09.07. 12:43
Ezek is érdekelhetik